A tematikus szám elméleti szövegeit az kapcsolja egybe, hogy a viralitás és az immunitás kérdései társadalmi-politikai összefüggésekben válnak a vizsgálat tárgyává. Roberto Esposito az immunitas és communitas fogalmak dialektikus vizsgálatával rámutat, hogy a modernitás immunitásparadigmájában az élet védelme olyannyira hangsúlyossá válik, hogy az már az élet tagadását, a közösség felszámolását vonhatja maga után. Timár Andrea a politikai test és a biológiai test közti viszonyt állítja középpontba Derrida terrorral és autoimmunitással kapcsolatos írásaiban, valamint Esposito immunitáselméletében. Kiss Kata Dóra írása a járvány megjelenésének szélesebb ökofilozófiai kontextusát térképezi fel, ami elkerülhetetlenül a kapitalizmus által létrehozott társadalmi képzelet revideálásának igényéhez vezet el. Nemes Z. Márió a karanténszubjektum médiaantropológiai vizsgálatán keresztül jut el ahhoz a meglátáshoz, hogy a digitális karantén nemcsak a test feletti ellenőrzést teszi lehetővé, hanem a testi tapasztalatok mediatizációjával a mediális tér is virálissá válik.

Az interpretációs blokk szövegei elsősorban a tömegkultúrának a járvánnyal kapcsolatos termékeit elemzik műfajtörténeti, kultúrtörténeti, társadalomelméleti és médiaelméleti szempontok figyelembevételével. Glózer Rita tanulmánya a 2020-as Covid19 pandémia során felbukkanó internetes mémek elemzésével azt kutatja, hogy a járványból látványosan gúnyt űző, szórakoztató képecskék milyen rituális és terapeutikus funkcióval bírnak, és erre miért alkalmas a közösségi média. Orosdy Dániel szövege a vírusfilmek összegyűjtését célozza meg, és ennek során szembesül a szóban forgó műfaji definíció megalkotásának nehézségeivel. Erőfeszítései további hozadéka, hogy a műfaji jellemzők történeti meghatározottságai egyrészt kirajzolnak bizonyos trendeket, másrészt pedig a műfaj szemantikai spektrumának széles skálájára is rámutatnak. Hogy a járvánnyal kapcsolatos narratívák milyen komplex szemiotikai rendszert mozgósítanak, azt jól érzékelteti Stephanie Boluk és Wylie Lenz tanulmánya, amely a pestissel kapcsolatos kora modern szövegektől kezdve egészen a posztmodern zombifilmekig vizsgálja a járványnarratívák főbb fókuszpontjait. Az írás rávilágít a szóban forgó narratívák azon visszatérő sajátosságára, hogy a járvány terjedését következetesen a tőke körforgásával asszociálják, a vírus fenyegetését pedig a profitközpontú szemlélet hegemóniájának fenyegetéseként ábrázolják, mintegy igazolva az elméleti szövegek némelyikének azon hajlandóságát is, hogy a járvány kezelésében meghatározónak lássák a kapitalizmus által létrehozott társadalmi képzelet szerepét. Hódosy Annamária szövege a szerzőtől immár megszokott ökokritikai szempontból vizsgálja a vírusfilmeket. A tanulmányból kiderül, hogy a műfaj már a 70-es évektől kezdve szisztematikusan összefüggésbe hozza a járványt az ökológiai válsággal. A kortárs filmekben így nem annyira a két jelenség közti kapcsolat bemutatása az új fejlemény, hanem inkább a probléma kezelésére vonatkozó elképzelések. Amire ezúttal is a zombifilm lesz az egyik példa, ahol – talán megbotránkoztató módon megint csak az elméleti szövegek némelyikéhez hasonlóan – egyre gyakrabban a közösség szolidáris újraszervezése jelenik meg a társadalom betegségének gyógyszereként.

A számot szerkesztette Füzi Izabella és Hódosy Annamária