Míg a forgatókönyvet általában a film verbális vetületeként értelmezik, Balázs a fotografikus képben látja a hatását; a filmben a forgatókönyv nyelvének szimptomatikus megjelenését fedezi fel. A filmi szerkesztés konvencióinak fejleményeit a szcenarista írásmódjában látja visszaköszönni, és a forgatókönyvíró szerzőségét egyszerre írja le tapinthatónak és láthatatlannak.