Az antiszemita műalkotás a digitális reprodukálhatóság korában: magyar újrakiadások 1989 után

A rendszerváltás előtt a magyar antiszemita szövegek folyamatos kiadásai a nyilasszimpatizánsok kisebb, Nyugat-Európába, Észak- és Dél-Amerikába, valamint Ausztráliába emigrált csoportjainak tulajdoníthatóak. ^[1] 1989 után azonban felszabadultak a hazai kiadók az állami felügyelet alól, és – pár kivételtől eltekintve – a piaci igényeknek megfelelően azt adhattak ki, amit csak akartak. Ez lehetővé tette jelentős számú antiszemita alkotás újrakiadását is, amelyek jelentős része a rendszerváltást megelőző bő negyven évben tiltólistán szerepelt. Ezek a primér szövegek a zsidóság magyarországi egyenjogúsítása utáni, a két világháború közti és világháborús antiszemita munkák voltak – beleértve a fordításokat is −, melyeket a posztkommunista olvasóközönségnek adták ki újra. Az elmúlt évek digitális publikációs forradalmának, az anonimitás lehetőségének, a magyar törvények külföldi székhelyű webhelyekkel történő kijátszhatóságának, valamint a gyűlöletbeszéd meghatározása és szabályozása körüli általános nehézségeknek köszönhetően ^[2] nagyszámú késő 19. századi és kora 20. századi antiszemita szöveg vált online elérhetővé.

A következő kérdésekre keresem a választ: mi az, amit rehabilitáltak 1989 után az antiszemita írók és művek széles választékából, illetve mi az, aminek feledés vagy érdektelenség lett az osztályrésze, s miért? Vajon elárul-e valamit a rehabilitáció folyamata az 1989 utáni Magyarországon jelenlevő antiszemitizmusról vagy tágabb értelmezésben a posztkommunista múlttal való elszámolás módozatairól?

Jelen tanulmány nem az antiszemita írások általános vizsgálata.  Ha valaki „a zsidók” szidalmazására kíváncsi, könnyen talál megfelelő olvasmányt olyan jól ismert publicisták tollából, mint például Bayer Zsolt, aki a Magyar Hírlapnak ír, vagy olyan hetilapokat, mint a Magyar Fórum és a Barikád, az internetes oldalak tömkelegéhez is fordulhat, melyek közül a legismertebb a kuruc.info és a Szent Korona Rádió. ^[3] Magam kizárólag olyan tizenkilencedik és huszadik századi könyvekre (monográfiákra, gyűjteményes kötetekre és kiadványokra, életrajzokra, önéletrajzokra) koncentrálok, amelyeket újra kiadtak, s nem foglalkozom a jóval esetlegesebb sajtótermékekkel, mint a röpiratok, magazinok, napilapok, folyóiratok. Az antiszemita könyvek piaca Magyarországon kicsi, és alighanem tovább zsugorodik. A könyvek drágák, luxuscikknek számítanak. Ugyanakkor a magyar politikai élet polarizálódása és radikalizálódása a 2000-es évek közepétől kezdve éppen egybeesett azzal az időszakkal, amikor az online publikáció az eddiginél nagyobb teret kezdett biztosítani a múlttal és jelennel kapcsolatos látásmód formálására. Elemzésem tehát egyaránt foglalkozik a magyar és nemzetközi, nyomtatott és elektronikus újrakiadásokkal.

Módszertan, irányelvek

Vizsgálati módszerem lényegre törő. Segítségével felvázolható a hazai újrakiadások kronológiája, valamint az olyan „klasszikusok” állandó forgalma is, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei (The Protocols of the Elders of Zion, 1903), A nemzetközi zsidó (The International Jew. Henry Ford, 1920-22) vagy a Harcom (Mein Kampf. Adolf Hitler, 1925), és felhasználható országok közötti összehasonlító kutatásokhoz is. A primér források listáját a hivatkozott szakirodalom függelékei és bibliográfiái segítségével vázolom fel, illetve bővítem ki, ^[4] majd ellenőrzésképpen nemzeti könyvtárkatalógusok, kiadói listák és weboldalak információival vetem össze. A publikációkat ezután táblázatba rendezem, kilistázva azok szerzőjét, címét, nyelvét, a kiadás helyét és idejét, illetve a kiadó adatait. A táblázat adatainak a szerző neve vagy a kiadás dátuma szerinti csoportosításával látszani fog a kiadvány népszerűségi szintje a különböző időszakokban – azaz, hogy kitől publikáltak és mikor. Az ilyesféle kvantitatív adatok kvalitatív elemzése ugyanakkor legjobb esetben is ambiciózus, de csak hozzávetőleges áttekintést kínál a tényállásról. Ahogy azt Fukk Enikő és Csőke Zoltán már megjegyezte, nehéz megállapítani az olvasótábor méretét, illetve bizonyos esetekben hiteles publikációs adatokhoz hozzájutni. ^[5] Bár a magyar kiadók kötelesek kiadványaikból egy példányt az Országos Széchenyi Könyvtár rendelkezésére bocsátani, Fukk 2001-es összegzéséből kiderül, hogy az 1999-ben és 2000-ben megjelent antiszemita könyvek egyharmada nem található meg az Országos Széchenyi Könyvtár jegyzékében. Maguk a kiadók sem törekszenek részletes és átlátható adatközlésre; még a jelentősebb kiadók is csak ritkán közölnek példányszám-adatokat.

Amint a kommunista államberendezkedés összeomlott, azonnal megkezdődött az antiszemita könyvek újrakiadása. Ugyan voltak kisebb neonáci és hungarista csoportok, melyek a 90-es évek elején Gerd Hosnik és mások antiszemita és holokauszttagadó röpiratait terjesztették, valójában egy maréknyi értelmiségi felelős azért, hogy a rendszerváltáskor az antiszemitizmus ismét közbeszéd tárgya lett. Csoóri Sándor költő és Csurka István író újjáélesztette a két világháború közti „mi” és „ők” szembenállást nagy port kavaró, 1990-es és 1992-es írásaikban; ezek hatására a Magyar Írószövetség elhatárolódott Csoóritól, és Csurkát kizárták az akkor hatalmon levő Magyar Demokrata Fórumból. ^[6] Ezek a botrányok segítettek elsáncolni két szembenálló „tábort” az értelmiségiek körében, s főleg a Csurka által kitartóan sulykolt antiszemita nyelvezet egyengette az utat ahhoz, hogy amint a 2000-es években a kódolt antiszemitizmus (például az „idegenszívű” szófordulat) a politikai diskurzus elfogadott része lett, mások is kövessék a példáját.

Az újranyomtatás második hulláma a késő 90-es évekre tehető, és a 2000-es évek elején tetőzött. Jelentősége abban áll, hogy tíz évvel a rendszerváltás után következett be, amikor még az EU-csatlakozás is bizonytalan volt. Az ezredforduló környéki fellendülés elsősorban a budapesti Gede Testvérek Bt. hatására következett be, akik főleg a két világháború alatt és között megjelent szövegek újrapublikálásával foglalkoznak. ^[7] A nyomatott kiadások a fent említett időszakban jobbára változatlan mederben folytak, bár a mutatók enyhe esést produkáltak az elmúlt négy-öt évben. Valószínűleg azért, mert már nem volt kit feléleszteni, s mert olcsóbb, hatékonyabb megoldásnak bizonyult az online publikáció. A 2000-es évek közepe után megjelentetett antiszemita könyvek, amelyek nem újrakiadások, a globalizált piac importtermékei – ilyenek például a kaliforniai holokauszt-tagadók produktumai és különböző Izrael-ellenes értekezések. ^[8] A Gede Testvérek filmforgalmazással és -értékesítéssel is foglalkoznak, 2008 júliusában pedig szervezőként működtek közre Veit Harlan Jud Süss (1940) című filmjének négynapos vetítésében, Budapest tizenharmadik kerületében. ^[9]

Jelen cikk írásának idején (2012-es év dereka) tart a harmadik hullám, amelyre szintén ki fogok térni. Állami támogatást, s egyúttal rengeteg hazai és nemzetközi kritikát kap, ^[10] ez a fejezet azonban nem erre a hullámra, hanem a politikai spektrumon még ettől is jobbra elhelyezkedő elődjeire koncentrál.

A reprintekkel és az elektronikus médiával kapcsolatos vizsgálatom arra enged következtetni, hogy a fogyasztók nem annyira a két világháború közti antiszemita értelmiségiek iránt érdeklődnek, hanem inkább a „személyiségek”, erős emberek, mártírok iránt. A lojalista antiszemiták előnyben részesülnek azokhoz képest, akik végül ellenezték a német megszállást. Magyarán nem az elméleti, hanem a gyakorló antiszemitáknak van piaci értéke. Amit az antiszemitizmust kutatók vagy a történészek a politikai antiszemitizmus kulcsfontosságú elméleti munkáinak tartanak, mint például Wilhelm Marr írásai az 1870-es és 80-as évekből vagy Richard Wagner A judaizmus a zenében (Das Judenthum in der Musik, 1890) című írása, arról a jelenkori fogyasztó következetesen tudomást sem vesz. Fontos megjegyezni, hogy más német nyelvű alapszövegek mellett ezeket sem fordítottak le magyarra a maguk idejében, tehát valószínűleg németül olvasták őket Magyarországon. Bár olyan későbbi fordítások, mint a Harcom, Henry Ford A nemzetközi zsidója vagy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei karöltve a holokausztot tagadó nemzetközi szövegekkel töretlen népszerűségnek örvendenek, a magyar kormány által 1945-ben betiltott szövegek rendelkeznek messze a legnagyobb presztízzsel.

A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei eredeti, orosz fedőlapja

Betiltott könyvek

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány (a továbbiakban INK) 1944. december 21-22-én Debrecenben, az ország keleti, szovjet megszállás alatt levő nagyvárosában alakult meg, miközben Budapest és a Dunántúl október 15-étől nyilas irányítás alatt állt. Az INK független kisgazdák, kommunisták, szociáldemokraták és a Nemzeti Parasztpárt koalíciójából állt. Vezetője Dálnoki Miklós Béla volt, egy tábornok, aki Horthy Miklós mellett állt ki a nyilasokkal szemben 1944. október 15-én. Miután az INK aláírta a fegyverszüneti egyezményt a szövetségesek küldöttségével 1945. január 20-án, a Vörös Hadsereg pedig február 13-án bevonult Budapestre, február 26-án az INK rendeletet hozott, amelyben felsorolták és betiltották az összes „fasiszta, szovjetellenes és demokráciaellenes” sajtótermékeket magyar és más nyelveken is. ^[11] A rendelet külön figyelmet szentelt a következők munkáknak: „a fasiszta (nemzeti szocialista) politikusok fasiszta szellemű életrajzai, nyilvánosan elmondott beszédei, fasiszta állampolitikát méltató tudományos színezetű művek, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékek, a fasiszta politikusoknak ily szellemű művei, a fasiszta pártoknak és kiadóhivataloknak összes politikai jellegű kiadványai, vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékei stb.”, s mellékletként tartalmaz egy majdnem 2700 tételes listát az elkobzásra ítélt szövegekről.

A tiltott könyvek listája válogatott személyek, események és szervezetek kimerítő részletességű, egyenetlen, helyenként abszurdba hajló lajstroma. Egyúttal valamiféle kanonikus aurára tett szert napjaink szélsőjobbos köreiben, s annak bizonyítékaként kerül elő különböző „magáncélokra” használt internetes oldalakon, hogy mi az, amit „ők” sem egészében, sem részleteiben nem akarnak hozzáférhetővé tenni az olvasóknak. ^[12] A listán szereplő szövegek nagy részét hazai hungaristák, fasiszták és NSDAP-szimpatizánsok publikálták a 30-as évek második felében és a 40-es évek elején. Nagyjából tizenhárom százalékuk fordítás, Hitlertől Goebbelsen vagy Mussolinin át teljesen ismeretlen szerzőkig, s kis számban (2,5%) nők által vagy nők számára írt szövegek is találhatók köztük. A szövegek feltehetőleg a következő kritériumok alapján kerülhettek a listára: az író hírhedtsége (s kiváltképp személyes vagy szakmai kötődése a cári, magyar, német vagy olasz rezsimhez), valamilyen kapcsolódás az államgépezettel (beleértve a jogi szövegeket és pártprogramokat), illetve a Szovjetunióra irányuló kritika. Hacsak újra ki nem nyomtatták őket, ezeknek a betiltott szövegeknek az utolsó megmaradt példányait az Országos Széchenyi Könyvtár „zárolt kiadványok” gyűjteménye őrzi. ^[13] Nagyjából a szövegek fele nyíltan antiszemita.

A betiltott könyvek listája erősen szelektív, és a korban fellelhető forrásszövegek célirányos keresztmetszetét jeleníti meg. A legkorábbi mű 1822-es, egy bizonyos Dr. Simonyi Sándor Mi legyen a zsidókkal című írása. Mind a szöveg, mind az írója nyom nélkül feledésbe merült. Közel az összes 1800-as évekbeli szöveg az 1882-es tiszaeszlári vérváddal, a rákövetkező bírósági tárgyalással, a gyanúsítottak felmentésével, valamint az Istóczy Győző vezette Országos Antiszemita Párt (1883-1892) megalakulásával és hanyatlásával foglalkozik. Némi hiátus után következik egy sor cárista kiadvány, az októberi forradalommal és a Magyar Tanácsköztársasággal szemben ellenséges szövegek (a később még említésre kerülő Tormay Cécile összes művével együtt) és a Moszkva szemében kegyvesztetté vált szerzők, renegát kommunisták munkái, mint például Adré Gide 1937-es értekezése a Szovjetunióban tett látogatásáról Visszatérés a Szovjetunióból címmel. Az 1930-as évek derekától kezdve nagy mennyiségű kiadványt találunk ifjúsági szervezetektől (pl. a leventemozgalom évkönyvei), de van itt bármi, ami Gömbös Gyuláról szól (1932-1936 között Magyarország miniszterelnöke), vagy az ő tollából származik, pár Horthy-írás, és minden, ami az 1938-tól kezdődő zsidóellenes törvényekkel kapcsolatos, beleértve magukat a törvényszövegeket is. A teljes nyilas katalógus is felsorolásra kerül. Szerepel továbbá néhány igazi különlegesség: a palesztin-brit mandátumról szóló dokumentumok, britellenes propaganda, a náci Finnország dicsérete, egy gyerekkórus berlini fellépéséről készült felvételek, kibogozhatatlan című, feltehetően japánból fordított munkák, a horvát usztasa-vezér Ante Pavelić egyik írása, egy korai Ayn Rand-regény és egy dátum nélküli esszé a labdarúgásról a nemzeti eszmék szolgálatában.

Istóczy Győző, az Antiszemita Párt alapítója

Reprintek

A betiltott, de később újranyomással és/vagy online felületeken továbbélő késő-tizenkilencedik századi munkák közül a legismertebbek egyfelől Istóczy Győző (1842-1915) ügyvéd, a Magyar Antiszemita Párt 1880-as évekbeli alapítójának és vezérének beszédei és röpiratai – Tizenkét röpirat címmel az 1880-as évek elején írt munkája online felületen terjed, parlamenti felszólalásait és Bosnyák Zoltán által írt életrajzát az 1980-as években publikálták újra Sidney-ben ^[14] –, másfelől Houston Stewart Chamberlain (1855-1927) népszerű, árja felsőbbrendűséget hirdető A XIX. század alapjai című 1899-es könyvének egyes részei, melyben a teutonok Hellász és Róma örökösei, a zsidóság pedig a „politikai testület közel-keleti mérge”. Érdekes módon az eredeti, német nyelvű szöveg nem került tiltólistára 1945 után, a későbbi magyar fordítása viszont igen. Könyvalakban utoljára 2001-ben adták ki, azóta pedig elérhetővé vált az interneten. ^[15]

Az egyetlen századfordulós szöveg, amely a listáról fennmaradt, s virágzik azóta is, természetesen a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, melyet először 1903-ban publikáltak Szentpéterváron, és amely a világméretű zsidó összeesküvés-elméletek közül valószínűleg a legtöbb kiadást és fordítást megélt, s a legszélesebb körben terjesztett apokrif szöveg. Magyarul először 1922-ben Budapesten jelent meg, azután 1934-ben Bécsben, később, az 1970-es évek elején Londonban adták ki, majd újra Budapesten 1999-ben, a közelmúltban (2008-9) pedig a Man-szigeten és ismételten Budapesten. ^[16]

Az első világháború előtti évekből egyetlen magyar szöveg maradt a köztudatban, egy katolikus újságíró, Luzsénszky Alfonz (1876-1946) állítólagos Talmud-fordítása 1911-ből. A többi tiltólistás esszéjét az 1940-es évek elejéről „a zsidók bűneiről” és hasonló témákról Gedéék adták ki és terjesztették online. ^[17] És ők jelentették meg a német völkisch mozgalom egyik alapművét is, Theodor Fritsch (1852-1933) 1919-ben Lipcsében megjelent Das Rätseldesjüdischen Erfolges című írását Budapesten 2002-ben és 2004-ben.

A két világháború között három jelentős magyar szerzőt említhetünk. Közülük kettő, Prohászka Ottokár (1858-1927), Székesfehérvár püspöke és a huszonegyedik századra szélsőjobboldali ikonná váló jezsuita hitszónok Bangha Béla (1880-1940) keresztényszocialista volt, harmadikuk pedig az irredenta aktivista Tormay Cécile (1876-1937). Prohászka szerint a zsidó emancipáció a keresztény Magyarország erényeinek elpusztításával fenyegetett, egy korai művét (Kultúra és terror, 1918) 1997-ben adták ki ismét, ám igazi népszerűségnek nem is ez, hanem a naplóiból és válogatott írásaiból álló Az én antiszemitizmusom ^[18] örvend, mely a kiadó szavaival élve Magyarország „legvitatottabb tabukérdéséről”, a zsidóságról szól. Bangha Béla nagy hatású liberalizmus- és szociáldemokrácia-kritikáját először 1920-ban adták ki Magyarország újjáépítése és a kereszténység címmel; ebben leírja, hogy a keresztény Magyarország megváltása csak a liberális (zsidó) sajtó és gazdaság elpusztításával érhető el; a teljes szöveg olvasható online. ^[19] Tormay Cécile regényíró a két háború közti Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű, befolyásos szervezet alapítója és vezetője volt. Fiktív naplója, mely az 1918-as és ’19-es forradalmak időszakáról ex post facto született s került kiadásra, rosszindulatú antiszemita karikatúrák gyűjteménye; 1923-ban angol fordításban is megjelent. A radikális körökben korábban is kultikus státuszú szöveg és szerzője mostanában újra kulturális közkincs lett: a „napló” elérhető a nagyobb könyvesboltokban, és a budapesti Józsefváros belvárosi kerületében 2011 novemberében megszavazták egy Tormay-szobor felállítását, melyre a Rókus közkórház előtt került sor. Az indítványt egy jobbikos képviselő nyújtotta be, és a Fidesz-többségű testület szavazta meg. ^[20]

Az 1920-as évek eleje után nem magyar szerzők tollából született szövegek közül Henry Ford amerikai iparmágnás (1863-1947) és Adolf Hitler (1889-1945) munkái őrizték meg népszerűségüket Magyarországon, illetve általában a nemzetközi szélsőjobbos körökben is. Ford Jegyzőkönyvek-újrafeldolgozását, amely először The International Jew (A nemzetközi zsidó) címmel saját folyóirata, a Dearborn Independent gondozásában jelent meg, Budapesten 1943-ban, majd 1998-ban adták ki. ^[21] Hitler Harcom című könyve rengeteg kiadást élt meg Magyarországon az 1930-as évek derekától számított évtizedben, s legalább háromszor jelentették meg 1997 óta Budapesten ^[22] annak ellenére, hogy azon év júniusában a Fővárosi Bíróság betiltotta a könyv terjesztését. Érdekes módon a ma forgalomban levő reprintek az 1930-as, erős utómunkán átesett szövegváltozat másolatai, amelyből a Horthy-éra közízlését sértő részek kimaradtak. ^[23]

A Mein Kampf Gede Testvérek-féle kiadása

Bary Józsefnek, a tiszaeszlári vérvád-tárgyalás vizsgálóbírójának emlékiratait először fia adta ki 1933-ban, apja halála után, ezt a második világháború alatt még három újranyomás követte Püski Sándor Magyar Élet kiadójánál, majd Gedééknél is megjelent 1999-ben. ^[24] Püski (1911-2009) 1970-ben Magyarországról New Yorkba költözött, ahol beindított egy jelentős emigráns antikommunista kiadót 1974-ben, mielőtt 1989-ben ismét hazaköltözött volna. Püksi már 1988-ban is tagadta az antiszemitizmus vádját, amikor a Magyar Hírlap nyilvánosan felelőssé tette a világháború alatti reprintekért. Az 1930-as évek vidéki magyar értelmiségijeivel azonosította magát, és azt állította, hogy Magyarország annyi zsidó életét mentette meg, amennyiét csak tudta, miközben csak hatástalan törvényeket foganatosított a zsidók ellen, hogy elkerüljék a német beavatkozást. ^[25]

Az 1930-as és 40-es évek után feltámasztott szövegek főleg a magyar jobboldaltól, annak is a németbarát részétől származnak. Ide tartoznak Gömbös Gyula (1886-1936) beszédei – Gömbös 1932-től 1936-ig Magyarország miniszterelnöke és a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) nevű 1919-es szervezet egyik alapítótagja volt (mely szervezetet 2008-ban ismét életre keltett néhány egyenruhás aktivista) ^[26] –, valamint a „fajvédő vezér” életrajza Marschalkó Lajostól, ^[27] illetve Bosnyák Zoltán számos Budapest és Magyarország „zsidósodásával” foglalkozó írása; a szerző 1943-44-ben a Magyar Zsidókérdést Kutató Intézet igazgatója volt, a háború után távollétében halálra ítélték, 1952-ben pedig kivégezték. ^[28] Erdélyi József 1937-es, Solymosi Eszter vére című verse szintén kultikus státuszt ért el, még egy Youtube-os zenés feldolgozása is született; Erdélyi aktív részese volt a két világháború közti „parasztpárti” népi mozgalomnak – a populista értelmiségiek e csoportjából egyedül ő támogatta nyíltan a nyilasokat. ^[29] Kolosváry-Borcsa Mihály (1896-1946) újságíró-politikus zsidó írókat összegyűjtő bibliográfiája is népszerű maradt. Kolosváry-Borcsa vezette az Imrédy-kormány (1938-39) sajtórészlegét, és a Sztójay-kormány (1944) sajtóért felelős biztosaként ő irányította a „zsidó” könyvek tömeges megsemmisítését. Háborús bűnökért 1946-ban kivégezték. A zsidókérdés magyarországi irodalma című írása részben történeti áttekintés, részben aprólékos bibliográfiai munka, melyben a „magyar és antiszemita” szerzők nevét félkövér, a zsidó vagy „zsidópártoló” szerzőkét pedig dőlt betűvel szedték. A szöveg külön jegyzéket tartalmaz „zsidó származású írókról”, zárójelben az eredeti családnevükkel. ^[30] A könyv 1999-es újrakiadása számos jogi és alkotmányos problémát tárt fel, amikor a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) 2000-ben panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészségnél közösség elleni izgatás miatt, melyet az ügyészség elutasított. A Mazsihisz fellebbezését aztán a Fővárosi Bíróság jóváhagyta, de nem a közösség elleni izgatás címén, hanem a zsidó szerzők neveit tartalmazó lista személyhez fűződő jogokat sértő volta miatt. ^[31] Válaszul Szőcs Zoltán, a reprint szerkesztője kezdett kampányba a „Mazsihisztéria” ellen Csurka István hetilapjában, a Magyar Fórumban, azt állítva, hogy a mű egy előítélet-mentes, a mai olvasók számára is releváns, tudományos értékű munka.

Könyvajánló és reklámlehetőség a kuruc.info oldalon

Végül találhatunk nyilas-hungarista műveket is Málnási Ödön (1898-1970), ^[32] Marschalkó Lajos (1903-68) és Fiala Ferenc (1904-1988) tollából, akik mind aktívak maradtak a háború után is ausztriai és németországi emigráns közösségekben, ^[33] illetve ide tartoznak a Nyilaskeresztes Pártot megalapító és vezető Szálasi Ferenc (1897-1946) összegyűjtött írásai is, akit háborús bűnökért és árulásért végeztek ki Budapesten. Szálasi 1938 és 1940 között vezetett börtönnaplója, amelyet 1997-ben Budapest Főváros Levéltára adott ki, szintén megtalálható a Szálasit éltető weboldalakon. ^[34]

A helyzetet árnyalandó érdemes megemlíteni néhány jelentős, két világháború közti antiszemita szerzőt is, olyan történeti alakokat, akiknek a megítélése már erősen kérdéses a szélsőjobboldal számára. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) Gömbös Gyula mellett a MOVE alapító tagja volt. A fajvédelem és magyar felsőbbrendűség támogatójaként később mégis megtagadta a német fajelméletet, és szembeszegült a nácikkal. 1944-ben kivégezték a nyilasok, így a kommunisták antifasiszta hősként ünnepelték: Budapest egyik központi útja is az ő nevét viseli. Több olyan írása, melyekben az antikapitalizmus és a „faji megújulás” témáit kombinálja a zsidók állítólagos képtelenségének motívumával a nemzettel való azonosulásra, újra nyomdába került 1989 óta, hogy aztán feledésbe is merüljön. Annál népszerűbb a regényíró és kritikus Szabó Dezső (1879-1945) személye és életműve, a lobbanékony, harcias természetű író munkássága elősegítette a „hátbaszúrás-elmélet” [Dolchstosslegende] elterjedését – miszerint a zsidók az első világháború alatt és után elárulták Magyarországot. A budapesti Szabadság téren, a Parlament szomszédságában található a Hazatérés temploma, mely a kálvinista hitszónok ifj. Hegedűs Lóránt irányítása alatt áll, aki állandó résztvevője a Jobbik gyűléseinek, valamint Hamasz-szimpatizáns, s mely helyet ad a Szabó Dezső Katakombaszínháznak is. Szabó azonban ugyanannyira megvetette a németeket, mint a zsidókat, és elítélte a Nyilaskeresztes Pártot. Budapest ostroma idején halt meg egy óvóhelyen, így elkerülte a háború túlélésével együttjáró szégyenbélyeg. Nagy hatású, Az elsodort falu című 1919-es regényének főhőse vidékre megy, hogy küzdjön a zsidómentes magyarországi idillért; posztkommunista újrakiadásáért Püski a felelős, ^[35] írásait pedig a Fidesz 2012 tavaszán a Nemzeti alaptanterv részévé tette. S végül ott van a szintén regényíró és kritikus Németh László (1901-1975), akire a „harmadik utas” álláspont intellektuális atyjaként tekintenek a két világháború közti népi (parasztpárti populista) mozgalmon belül. A zsidók különbözőségét fejtegető entellektüel kirohanásai a háború utáni Németh-kánon perifériájára kerültek – Némethet 1950-ben a magas presztízsű József Attila-díjjal, 1957-ben a még ennél is rangosabb Kossuth-díjjal tüntették ki –, s legellentmondásosabb, 1938-as antiszemita írása, melyben Budapest meghódítása mellett érvel, hogy az zsidómentes legyen, csak 1989-ben jelenhetett meg ismét. ^[36] 1939-es „mélymagyar” és „hígmagyar” közti különbségtétele tovább él Bayer Zsolt újságíró Mélymagyar című műsorában a szélsőjobb felé hajló kereskedelmi csatornán, az EchoTv-n. ^[37]

A Szabó Dezső Katakombaszínház adventi műsora

Utóélet: a tabutémák

Az 1945-ben betiltott könyvek kultikus státuszát valamilyen szinten meg lehet magyarázni azzal a jelenséggel, amelyet Rév István „nem-beszédként” [non-talk] ^[38] azonosít, s amely a kommunista korszak tabuinak ismétlődő jellegére és kiterjesztésére vonatkozik. A hatalom manifesztációjaként a nem-beszédet az egyének önszántukból a magukévá tették, s így a hivatalos elhallgatás a közéletben, de akár a magánszférában is ugyanúgy jelen volt. Ez nem azt jelenti, hogy az erős érzések vagy az előítéletek eltűntek volna, hanem hogy a több évtizedes hallgatás következményeként – miként azt Ruth Wodak is bemutatta az osztrákok esetében – az antiszemita megnyilvánulásokat új ruhába öltöztették; az elit nagy része hallgatásba burkolózott, amikor az antiszemitizmust politikai eszközként használták; az antiszemitizmus nyílt elutasítása pedig csak önigazolásra szolgált. Ez a háború utáni antiszemitizmus-tabu mára „megváltozott, feloldásra került, s ennek az egyik legfontosabb funkciója úgy tűnik az, hogy felszabadítson a bűnösség vélelme, avagy az egyéni/kollektív bűntudat alól. A holokauszt egykori áldozatai bűnelkövetőkké lettek; a történelmi kontextust a felismerhetetlenségig összemossák és történetietlenítik.” ^[39]  A nem-beszéd Magyarországon ugyanúgy érintette az 1920-as trianoni békét, mint a háborús kollaborációt és a holokausztot vagy később az 1956-os szabadságharc leverését, és ezekről az 1980-as évek közepéig, két egymással szembenálló tábor − egy tág értelemben vett liberális és egy nemzeti-konzervatív oldal − megalakulásáig nyilvánosan nem is esett szó. Utóbbi felelevenítette a Trianonnal, a két világháború közti vitákkal és jelentős figurákkal, valamint az 1956-os eseményekkel kapcsolatos érzelmeket egy olyan társadalomban, mely jelentős részben a Pártnak köszönhetően sosem nézett szembe kollaboráns múltjával.

Ennek megfelelően az 1989 utáni revízió értelmezésében mind a náci, mind a szovjet uralom kívülről jött Magyarországra, így nem képezik szerves részét a lineáris, organikus magyar történelemnek. „A történelmi cezúra ezen narratívájában a fasizmus és a kommunizmus, a holokauszt és a Gulag egynemű, s így felcserélhető és megkülönböztethetetlen fogalmak.” ^[40]  Ez a fajta revizionizmus mindezidáig a legjobban a budapesti Terror Háza múzeumban öltött testet, amely 2002-ben, az első Fidesz-kormányzat (1998-2002) végén nyílt meg Schmidt Mária történész igazgatósága alatt. Az állandó kiállítás Magyarország folytatólagos áldozati szerepét hangsúlyozza mind a kommunizmus, mind a nácizmus alatt, és végeredményben „rekonstruált látványosság, semmi több”. ^[41]  A 2012. január 1-je óta hatályban levő Alaptörvény bevezetője értelmében Magyarország mint jogi entitás nem létezett 1944. március 19. és 1990. május 2. között: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.” ^[42]

Pontosan a nem-beszéd területei, a tabutémák és a betiltott könyvek azok, amelyeket a magyar antiszemita kiadók ma előnyben részesítenek. Az elkobzásra és megsemmisítésre ítélt könyvek 1945-ös listáját nagy nyomás alatt, sietve szerkesztették. Az összeállítás irányelve alapján betiltásra kerültek jól ismert, hírhedt politikusok és jelentéktelen senkik munkái is, s ugyanez a logika mindenkit, aki kommunizmusellenes volt, vagy a Szovjetuniót kritizálta, a fasiszták közé sorolt a jó és gonosz közti kiélezett küzdelemben. A kísérlet, hogy a politikai antiszemitizmus összes nyomát eltöröljék az 1880-as évektől kezdődően, egyértelműen visszafelé sült el – olyannyira, hogy a megújhodott posztkommunista antiszemitizmus mindenféle irónia nélkül fogadja el és ismétli meg az 1945-ös gondolatmenetet, s a szólásszabadságra hivatkozik ennek igazolásához. Az ilyen jellegű revizionizmus a holokauszt áldozatait és túlélőit a magyarság elleni számtalan bűn elkövetőiként definiálja újra, összeesküvőkként, akik szakadatlanul az igaz magyar történelem megrontásán mesterkednek.

Felhasználható múltak

A kortárs jobboldal számára a két világháború közti korszak számos, ellentétes történelmi modellel áll elő: politikusok, értelmiségiek és mozgalmak sorát kínálja, melyek látszólag képesek egységes vonalvezetést és keretet adni a napjainkban felmerülő problémákhoz. ^[43] A 2000-es évek közepétől kezdve a szélsőjobboldal példátlan sikereket ért el a kollektív sebeknek, a büszkeség forrásainak, a lezáratlan vitáknak készletezésében és terjesztésében. A felhasználható múlt utáni örök hajsza a radikális jobboldalon keresztül jelentős nyomást gyakorol a Fidesz-kormányzatra is, amely maga is a 20. század eleji történeti alakok begyűjtésével igyekszik hitelt kölcsönözni hatalmi konszolidációjának. Ahogy Friss Róbert is mondja, a negyvenévnyi száműzetés soványka értelmiségi hagyománya elégtelennek bizonyult ilyen célokra. A második világháború után Magyarországon maradt gondolkodók szintén problematikusak, már nem számítanak népszerűnek a jobboldali véleményformálók között. Helyettük a Tormay Cécile-ek és Wass Albertek váltak vonatkoztatási ponttá. ^[44]

Miközben az antiszemita irodalom újrakiadása elterjedtebb ma, mint tíz évvel ezelőtt volt, nem a legjövedelmezőbb vállalkozás. Ezek a termékek ugyanis csupán egy részét jelentik annak a szélesebb, „nemzeti radikális” vagy más szóval „etnobiznisz” fogyasztói piacnak, ^[45] mely ugrásszerű gyarapodást könyvelhet el az elmúlt öt évben. A Magyarország „nyugati” örökségét és orientációját elutasító hevület gyakran egy meglehetősen szabadon értelmezett „Kelet” imádatába fordul. Vegyük például, ahogy a magyar nyelv nem indoeurópai eredete a sumér, szkíta vagy pártus eredetelméletek versengéséhez vezet, vagy ahogy új lendületet ad az összkeleti testvériséget hirdető késő tizenkilencedik századi „turáni” fajelméleteknek, fűti a lelkesedést a rovásírás iránt, s még sorolhatnám. Zsuppán András már 2004-ben így írt a szélsőséges jobboldali szubkultúra által kínált termékekről: „Az egyre terebélyesedő szélsőjobbos szubkultúra könyvesboltjaiban egymás mellett sorakoznak a polcon a lázas ősmagyar kozmogóniák, a 30-as évek antiszemita klasszikusai, az alternatív őstörténetek és a tisztességes szakmunkák az erdélyi sóbányászatról vagy a máramarosi fatemplomokról.” ^[46] A magyarok nem európai származásának fetisizációja – egyfajta önorientalizmus – nem kizárólag a peremre szorult sültbolondokra jellemző.

Az életstílusba csomagolt politika a Jobbik sikerének egyik titka: a párt és társszervezetei, mint amilyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az új technológiákban rejlő szervezőerőket a magyar politikai élet többi szereplőjéből nagyobbrészt hiányzó magabiztossággal fordították a javukra, és egy sor jól értékesíthető fogyasztási cikket dobtak piacra. ^[47] A nagy-magyarországos autósmatrica például elég gyakori látvány napjainkban, ez még tíz évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. A Jobbik 2010-es választási kampányában hangoztatott panasza, miszerint az elmúlt húsz év terrorja a „nemzeti” kultúrát a szubkultúra szintjére szorította vissza, pontosan megfogalmazza, mi is hozott olyan sok pénzt. ^[48] A legnagyobb radikális jobboldali hírportál, a kuruc.info széles körű linkállománnyal szolgál a legkülönbözőbb termékeket és szolgáltatásokat kínáló partnereihez: „Zsidók és komcsik helyett költse el tisztességes magyar embereknél a pénzét! Itt a lista”. ^[49] Az önjelölt „nemzeti radikálisok” hatalmas termékválasztékra költhetik el a pénzüket, köztük antiszemita olvasmányokkal, de azokon túl van itt az égvilágon minden: ruházat, ékszerek, zene, filmek, minden a poháralátéttől kezdve az órákon át bőrműves termékekig, díszfegyverekig vagy az „árják” által kedvelt ismert nemzetközi ruhamárkákig. A kereskedők legnagyobb találkozójára az évente megrendezett Magyar Sziget fesztiválon kerül sor, amelyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervez, s ahol a történelmi témájú előadások, a két háború közti modellek és new age-es gyógymódok mellé Szálasi-pólót vagy „Eredeti magyar betyár” feliratú rugdalózót is kaphatunk. A Jobbik hivatalos olvasmánylistáján öt darab két világháború közötti és két második világháború utáni szerző szerepel: Horthy Miklós, Wass Albert, Teleki Pál, Prohászka Ottokár, Tormay Cécile és Hamvas Béla – közülük csak egyetlen író-filozófus (Hamvas) tartozik a szélesebb modern magyar irodalmi kánonba. ^[50]

A Magyar Harcos ruhabolt köszöntője

A szélsőjobboldali kiadószektor közelmúltbeli gyors fellendülése valójában Wass Albert (1909-1998) sikertörténete. Az erdélyi nemesi családból származó Wass, akit a román népgyűlés háborús bűnösnek nyilvánított, a hidegháború alatt a Floridai Egyetemen tanított irodalmat. Hatalmas, történelmi témájú regényekre épülő életműve óriási népszerűségre tett szert az elmúlt években Magyarországon. Hamvassal ellentétben Wasst nem tekintik komolyan vehető írónak az irodalomtudósok és -történészek. Stílusáról egy liberális irodalomkritikus így ír Irodalomnak öltözött ideológia című recenziójában: „[Ágoston kimutatja legnagyobb művészi gyengéjét:] a terjengős retorizáltságot a poetizáltság rovására. Az egysíkúságot. A kompozíció hiányosságait. Az önismétléseit. Képzavarait. Közhelyeit és stiláris pongyolaságát.” ^[51] Wass korai írásai nem voltak kelendők, a Révai kiadó igazgatója így panaszkodott 1943-ban: „Wass műveiből a bennük lévő propaganda ellenére, normális könyvkereskedői úton csak a legminimálisabb példányszámot tudtam eladni.” ^[52] Míg John Neubauer szerint Wass rehabilitációja épp írói kudarcából ered, és hogy zsidó karakterei „mind taszítóak, akár ádáz kommunistákról, akár kapzsi kapitalistákról legyen szó”, ^[53] Ágoston Vilmos olvasatában Wass sikerének oka ellenpárjával, a román nacionalista író Doru Munteanuval való összehasonlításban rajzolódik ki. ^[54] 1989 óta Munteanu nyom nélkül eltűnt a román könyvespolcokról és közterekről. Bár a románok Wassnál és a magyarok Munteanunál egyformán gazember szerepbe kerülnek, és a zsidó alakja mindkettőjüknél hálátlan bomlasztóként jelenik meg, haláluk utáni megítélésük mégis széttartást mutat – a sorskülönbség oka, hogy Ceaușescunak éppen azért volt szüksége Munteanu figurájára, amiért Wass nemkívánatos személy lett a második világháború után. Wass romantikus regényvilága és nemzeti mitológiája, amelyben Nagy-Magyarország a valódi államon túlmutató folytonosságot jelképez, kétségkívül megnyugtatóan hat a mai olvasóra. S bár semmi esetre sem olyan antiszemita összeesküvéselmélet-árus, mint Mónus Áron, aki manapság az efféle teóriák egyik legaktívabb terjesztője, ^[55] Wass átigazolása a peremvidékről a fősodorba (már ami az olvasóközönségét illeti) jelzésértékű e vizsgálat számára – láthatjuk, hogy Wass antiszemitizmusa egy sokkal ősibb jelenség nagyon is szerves része, amely innentől kezdve nem csak az íróért mindig is rajongó, németpárti szélsőjobboldalra terjed ki.

Bán Zsófia elemzésében azt állítja, hogy a kultusz, mely Wasst a könyvesboltok polcaira helyezte, a kultúraformáló közösségi élmények és mítoszok aktuális hiányának köszönhető. A Nagy-Magyarország iránti nosztalgia például az elveszett, mitikus anyaföld jelmezében jelenik meg. „Nem az eredeti tartalmat fogyasztják (mert azt többnyire nem ismerik), hanem a pótlékfunkcióját. Illetve azt a tartalmát fogyasztják, amit a termékkel együtt számukra a piacra dobnak.” ^[56] A „zsidókérdés” emléke pedig napirenden tartható egy szélesebb körű, a jelenkori igazságtalanság elleni kiállás részeként. A kétségbeesett kutatás egy olyan sosemvolt idő után, amikor a jó és a rossz egyértelműen elkülönült, amikor férfinak lenni és egy ügy mellett kiállni nem jelentett nehézséget, amikor a közösség és az identitás egybeforrtak, megágyaz „a hazai fasizmus szimbolikus alkalmazásának a »felhasználható múlt« részeként napjaink politikai diskurzusaiban”, ^[57] ennek pedig egyfajta „keresztbeporzás” lesz az eredménye, amely során kommunista fasizmusparódiák s a múlt újrakonstruált emlékezete termékenyítik meg egymást.

A margóról a mainstreambe

Az elmúlt években az elfogadható és elfogadhatatlan közösségi felszólalások közti határvonal szinte eltűnt Magyarországon. Azon nyelvezet és azok az eszmék, amelyek még egy évtizeddel ezelőtt is tabunak számítottak, már nem számítanak annak, és az antiszemitizmust köznapi természetességgel beépítő médiumok terjedése szavatolja, hogy a „nemzeti radikális” fiatalok a hírekhez és információkhoz kizárólag olyan kereskedelmi forrásokon keresztül jutnak hozzá, amelyek számára az antiszemitizmus egyik lehetséges létértelmezés a jelent a múlt újraírásával magyarázó átfogóbb posztkommunista projekten belül.

Ebben a keretben tehát elmondható, hogy az antiszemita kiadói szcéna marginális, elszigetelt pozíciójából sokkal könnyebben elérhető platformok irányába mozdult el, s azt is bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt években az újrakiadások ezredforduló előtti második hullámával – legalábbis a kínálatot tekintve – az antiszemita kiadványok egyre szaporább és változatosabb újjáéledésének korát éljük, a két világháború közti és a nemzetközi szerzők és szövegek virtuális panteonja pedig mára szilárdan áll. Ugyan Wass olvasható szórakoztató irodalomként épp úgy, mint politikai üzenetként, a fent említett többi újrapublikált szöveg nagy része egy jóval elhivatottabb közönséget céloz meg. Az antiszemita könyvkiadás annak a dinamizmusnak egy lényeges összetevője, amely a huszadik és huszonegyedik századi magyar történelemmel kapcsolatos számvetésre ösztönzi a társadalmat – s ez a feldolgozási folyamat egyre sokrétűbb és megosztóbb feladatot jelent a kommunista rendszer összeomlása óta. A magyar igazságszolgáltatás képtelensége (vagy vonakodása) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre változatlan az elmúlt húsz évben, és a 2012. január 1-jén hatályba lépett új alkotmánnyal a „demokratikus Magyarország genealógiáját” ^[58] közösen megalkotni kívánó törekvések helyét felváltotta az alaptörvényi szintre emelt revizionizmus.

A két világháború közötti időszak feltámasztását újabban már a jelenlegi Fidesz-kormányzat szponzorálja. Ebbe beletartozik a Parlament előtti Kossuth tér 1944-es állapotának visszaállítása, amit még a Jobbik lebegtetett meg 2010-es választási kampányának részeként, ^[59] olyan szerzők, mint Szabó Dezső, Wass Albert és Nyírő József Nemzeti Alaptantervbe vétele, Nyírő székelyudvarhelyi újratemetése 2012 májusában, melyen jelen volt Szőcs Géza akkori kultúráért felelős államtitkár és Kövér László házelnök, illetve a Horthy Miklósnak és Prohászka Ottokárnak emelt szobrok sora, s így tovább. ^[60] A világháborúk közti időszak ikonográfiájának államilag finanszírozott kiaknázása arra enged következtetni, hogy a kormány a Jobbik vitorlájából próbálja kifogni a szelet, amikor hasonlóan sötét, zavaros vizekre evez: a magyar jobboldal egészének nehezére esik külföldi példaképet találni, így a múlt felé, egyszersmind „Keletnek” fordul. Ezzel pedig a többségi jobboldal letagadja a problémák meglétét, egyben visszautasítja az antiszemitizmus vádját, s így köpönyegforgató módon a szélsőjobboldal eszköztára felé mozdítja el a fősodorbeli politikát.

Fordította Halász Gábor

A fordítást ellenőrizte Huszár Linda

A szerző által autorizált fordítás.

[Forrás: Gwen Jones (2014): The work of antisemitic art in the age of digital reproduction: Hungarian publishing revivals since 1989. In Antisemitism in an Era of Transition. Szerk. Gwen Jones és François Guesnet. Frankfurt am Main, 2014. 167–176.]

Jegyzetek

1. ^[1] A hidegháború alatt, száműzetésben publikált nyilas és hungarista irodalomról bővebben lásd Tóth Tibor: A Hungarista mozgalom emigrációtörténete. Az „Út és Cél” és a „Hungarista tájékoztató” című sajtótermékek tükrében. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2008. ↩
2. ^[2] Lásd Herz, Michael és Molnár Péter: The Content and Context of Hate Speech: Re-thinking regulation and responses. Cambridge, Cambridge University Press, 2012. Magyar és román szélsőséges weboldalakat összehasonlító tanulmány: Ágoston Vilmos: Magyar és román szélsőséges honlapok. Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2008. ↩
3. ^[3] A médiaanalízishez lásd: Antiszemita közbeszéd Magyarországon. Jelentés és dokumentáció. B’naiB’rith Budapest Páholy 2001, 2002, 2004 és 2006. ↩
4. ^[4] Alapművek a magyar antiszemita irodalomról: Karsai László: Kirekesztők. Antiszemita írások 1881-1991. Budapest, Aura, 1992.; Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Budapest, Osiris, 2001.; Ungvári Tamás: Csalódások kora. A „zsidókérdés” magyarországi története. Budapest, Scolar, 2010. Lásd még Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. Pozsony, Kalligram, 2012. ↩
5. ^[5] Lásd Fukk Enikő: Antiszemita könyvek a magyar könyvpiacon. In Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben. Jelentés és dokumentáció. Szerk. Gerő A., Varga L., Mátyás V. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, 2001. 115-8. Valamint Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága II. Antiszemita jelenségek Magyarországon 1998 és 2006 között. Szombat, 2010. szeptember 20. URL: http://www.szombat.org/politika/4062-csoke-zoltan-a-hatarvonalak-meghuzasanak-fontossaga-ii , 2012. 10.12. ↩
6. ^[6] Csoóri Sándor: Nappali Hold. Hitel, 1990. augusztus-október és Csurka István: Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az MDF új programja között. Magyar Fórum, 1992. augusztus 20. Csoóri cikkének összefoglalóját és hatását lásd Márkus Béla: Egy cikk, egy ország, egy álom. Alföld, 1991/7. 41-62., és mindkét szerzővel kapcsolatban lásd Kovács András: The Stranger at Hand: Antisemitic prejudices in post-Communist Hungary. Leiden, Brill, 2011. 6-22. Bár a kádári rendszer nem tűrte a nyílt antiszemitizmust, Csurka antiszemitizmusa nyílt titok volt már az 1970-es években is, amikor a rezsim legünnepeltebb íróinak egyike volt. Külön köszönettel tartozom Kékesi Zoltánnak, hogy felhívta a figyelmemet erre a folytonosságra. ↩
7. ^[7] A Gede Testvérek által kiadott fordítások között vannak a francia antikommunistaés szabadkőműves-ellenes esszéista, Léon de Poncins (1897-1976) munkái, aki a „zsidó összeesküvés” ellen szólalt fel a második vatikáni zsinaton; az angol Morning Post újságírójának, Howell Arthur Gwynne-nek (1865-1950) az írásai, aki átdolgozta a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és a búr háborúban harcoló brit katonáknak írt; a francia testvérpár, Jérôme és Jean Tharaud (1874-1953 és 1877-1952) szövegei, akik a francia akadémia tagjaiként rengeteget írtak a „zsidó hatalomról”, kitérve az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságra is; Gedéék az okkultista és összeesküvés-elmélet támogató brit Nesta Helen írásait is lefordították (1876-1960), valamint megjelentették Egon von Winghene (a dátumok ismeretlenek), az Arische Rasse, christliche Kultur und das Judenproblem (Erfurt, 1934) szerzőjének munkáit. ↩
8. ^[8] Ide olyan szövegek fordításai tartoznak, mint a fehér felsőbbrendűséget hirdető, holokauszttagadó, egykori Ku Klux Klan Birodalmi Varázslója, Duke, David: Jewish Supremacism: My awakening on the Jewish Question (Free Speech Press, 2003) [magyarul Zsidó szuprémacizmus: A zsidókérdés amerikai szemmel (Budapest, Gede, 2006) című könyve; a Nemzeti Front aktivistája, Richard Verrall (írói álnevén Richard Harwood): Did Six Million Really Die? (Richmond, Historical Review Press, 1974) [magyarul A hatmilliós zsidó mítosz nyomában. Békéscsaba, Új Kékszalag, 2000. és Budapest, Gede, 2004.] című munkája és Israel Shahak, izraeli vegyészprofesszor írásai, akinek a zsidó teológiával és történelemmel kapcsolatos munkásságát antiszemiták is felhasználják. Lásd Israel Shahak: Jewish History, Jewish Religion: The weight of three thousand years. London, Pluto, 1994. [magyarul: Zsidó történelem, zsidó vallás. Háromezer év súlya. Budapest, Gede, 2007.]. ↩
9. ^[9] Lásd Szegő Péter: Tapsvihar a Jud Süss című antiszemita film vetítésén.  HVG, 2008. július 14. URL: http://hvg.hu/velemeny/20080713_judsuss_antiszemita_zsido. 2012. október 20. ↩
10. ^[10] A magyar sajtóban: a Magyartanárok Egyesülete nyílt levélben tiltakozik Wass Albert, Szabó Dezső és Nyírő József Nemzeti alaptantervbe vétele ellen: Új NAT: a parlament elfogadta, az ME tiltakozik. Nyelv és Tudomány, 2012. május 17. URL: http://m.nyest.hu/hirek/uj-nat-a-parlament-elfogadta-az-me-tiltakozik. 2012. október 20. A nemzetközi kritika egyik példájaként lásd Keno Verseck: Hungary experiences nationalism renaissance.  Deutsche Welle, 2012. június 1. URL: http://www.dw.de/dw/article/0,,15991580,00.html. 2012. október 20. ↩
11. ^[11] Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945 M. E. számú rendelete a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről; a „sajtótermék” szó könyvet, folyóiratot, napilapot, hirdetményeket, röplapokat és illusztrációkat jelent. URL: https://hu.wikipedia.org/wiki/1945-ben_Magyarorsz%C3%A1gon_betiltott_k%C3%B6nyvek, 2017. március 20. ↩
12. ^[12] Ide tartozik a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű félkatonai szervezethez köthető, betiltott irodalmi termékekre épülő oldal, a betiltva.com [a weboldal már nem él – A ford.], a Gede Testvérek katalógusa a gedetestverek.com; a legnagyobb és leghírhedtebb szélsőjobboldali hírportál, a kuruc.info, a holokauszttagadó freepress-freespeech.com oldal [a weboldal már nem él – A ford.], valamint olyan Szálasi-rajongói oldalak, mint a http://suttogo.mozgalom.org. Részletes információ az Athena intézet honlapján található. URL: http://athenaintezet.hu/en/hate_groups/, 2012. október 20. ↩
13. ^[13] A zárolt kiadványok 1945-1989-ig tartó történetéért lásd: Az Országos Széchényi Könyvtár Zárolt Kiadványok Tára történetének kronológiája. URL: http://www.oszk.hu/sites/default/files/zkt-kronologia.pdf, 2012. október 20. ↩
14. ^[14] Istóczy Győző:12 röpirat. 1880-1884. URL: http://nemzetifront.ning.com/page/front-koenyvtar, 2012. október 20.  Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai, 1872-1896. Budapest, Buschmann, 1904. Istóczy Győző országgyűlési beszédei és munkáiból címmel újra kiadva: Sidney, Hungarista Mozgalom, 1985.; Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. Budapest, 1940 (kiadója ismeretlen), reprint: Sidney, Hungarista Mozgalom, 1989. ↩
15. ^[15] A Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts (Munich, Bruckmann, 1899) megjelent kivonatolt formában A zsidók betévedése a történetbe. Chamberlain nyomán címmel (Esztergom, Buzárovits, 1909). További magyar nyelvű kiadásai A zsidók megjelenése a nyugati történelemben. Budapest, Hungarista, 1944 és A zsidók megjelenése a nyugati történelemben (Budapest, Gede, 2000, 2001). URL: http://suttogo.mozgalom.org/irodalom/irodalom.php?id=15, 2012. október 20. ↩
16. ^[16] Протоколы сионских мудрецов. Szentpétervár, Znamya, 1903.; Sion bölcseinek jegyzőkönyvei. A bolsevikiek bibliája. Budapest, ismeretlen kiadó, 1922.; Útban a világuralom felé. Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. Bécs, Ford, 1934.; Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. London, ismeretlen kiadó, 1974.; Budapest, Jurta Irodalmi Kör, 1999. Ford. Mónus Áron. Man-sziget, Interseas, 2008.; Budapest, Gede, 2009. URL: http://suttogo.mozgalom.org/irodalom/irodalom.php?id=16, 2012. október 20. Lásd még: Webman, Esther (szerk.): The Global Impact of the Protocols of the Elders of Zion: A century-old myth. Oxford és New York, Routledge, 2011. ↩
17. ^[17] Luzsénszky Alfonz: A talmud magyarul. Budapest, ismeretlen kiadó, 1911. és Budapest, Gede, dátum nélkül. Uő: A zsidó nép bűnei. URL: http://betiltva.com/files/luzsenszky_zsido_nep_bunei1.php, 2012. október 20. ↩
18. ^[18] Prohászka Ottokár: Kultúra és terror. Budapest, Élet, 1918., illetve Szerk. Kajetán Endre. Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1997.; Koncz Lajos (szerk.): Modern katolicizmus. Válogatás Prohászka Ottokár műveiből. Budapest, Szent István Társulat, 1990.; Barlay, Szabó, Frenyó (szerk.): Naplójegyzetek 1-3., Szeged − Székesfehérvár, Agapé, Ottokár Püspök Alapítvány, 1997.; Az én antiszemitizmusom. Előszó Bosnyák Zoltán. Budapest, Gede, 2003. ↩
19. ^[19] Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység. Budapest, Szent István Társulat, 1920. URL: http://amdg.betiltva.com/bangha-bela-s-j-magyarorszag-ujjaepitese-es-a-keresztenyseg-xii-resz/, 2012. október 20. ↩
20. ^[20] Tormay Cécile: Bujdosó könyve. Budapest, Rózsavölgyi, 1920-1.; Cleveland, Ohio, Tormay Emlékbizottság, 1977.; Budapest, Enter K, 1998.; Budapest, Gede, 2003.; Budapest, Magyar Ház, 2005.; Szeged, Lazi, 2009.; Budapest, Fapadoskönyv, 2009. Angol fordításban: An Outlaw’s Diary. (2 kötetben) London, P. Allan, 1923. URL: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/tormay/okt31.htm, 2012. október 20. ↩
21. ^[21] Ford, Henry: The International Jew. Dearborn MI, Dearborn, 1920-22.; A nemzetközi zsidó. Budapest, Stádium, 1943. és Budapest, ismeretlen kiadó, 1998. ↩
22. ^[22] Hitler, Adolf: Mein Kampf. München, Eher, 1925. Harcom. Ford. Szakáts István. Budapest, Centrum, 1935., 1937., 1943., 1944.; Ford. Mónus Áron, Man-sziget, Interseas, 1996.; Budapest, W. Stoker, 1997. és Gede, 2001., 2007. ↩
23. ^[23] Lásd Ara-Kovács Attila: A cenzúra csapdája, avagy a Nyirő-ügy utóélete. Magyar Narancs, 2012. június 27. URL: http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/a-cenzura-csapdaja-80636, 2012. október 20. ↩
24. ^[24] Bary József: A tiszaeszlári bűnper. Bary József vizsgálóbíró emlékiratai. Budapest, Egyetemi, 1933.; Budapest, Magyar Élet, 1941., 1942., 1944.; és Budapest, Gede, 1999. ↩
25. ^[25] Lásd Püski Sándor: Válasz Cserépfalvi Imrének. Magyar Hírlap, 1988. december 7., és Püski Sándor nyilatkozata. Hitel, 1989. március 15. Püski második világháborús publikációival kapcsolatban lásd Karsai László: Magyar Élet, 1938-1944. Élet és irodalom, 1989. március 31. ↩
26. ^[26] Lásd az Index videóját. URL: http://index.hu/video/2008/09/19/ ↩
27. ^[27] Gömbös Gyula: A nemzeti öncélúságért. Gömbös Gyula miniszterelnök 12 beszéde. Budapest, Stádium, 1934. és Budapest, Nemzetek Európája, 2001. Marschalkó Lajos: Gömbös Gyula, a fajvédő vezér. Budapest, Stádium, 1943. és Budapest, Gede, 2002. ↩
28. ^[28] Bosnyák Zoltán: Fővárosunk elzsidósodása. Budapest, Held, 1935.; Budapest, Gede, 2000. Uő: Magyarország elzsidósodása. Budapest, Held, 1935.; Budapest, Gede, 2000. Uő: Harc a zsidó sajtó ellen! Budapest, Held, 1938.; Budapest, Gede, 2003.; Uő: Szembe Júdeával. Budapest, Centrum, 1941.; Budapest, Gede, dátum nélkül. Uő: A magyar fajvédelem úttörői. Budapest, Stádium, 1942.; Budapest, Gede, 2000. Lásd még Holtzer Loránt: Bosnyák Zoltán élete és titokzatos halála. Beszélő, 2003. december. URL: http://beszelo.c3.hu/03/12/11holtzer.htm, 2012. október 20. ↩
29. ^[29] Erdélyi József: Solymosi Eszter vére. Virradat, 1937. Újrakiadva: Emlék. Versek. Budapest, Magyar Élet, 1940., 1944.; és Fehér torony. Összegyűjtött versek I-II. Zenés feldolgozása a http://www.youtube.com/watch?v=Oov8boBlxFQ oldalon található (20102. október 20.). ↩
30. ^[30] Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. Kalocsa, Árpád, 1938.; Budapest, Stádium, 1943. és Budapest, Gede, 1999. URL: http://betiltva.com/files/kolosvary-borcsa_mihaly_zskerdes_irodalma.pdf, 2012. október 20. ↩
31. ^[31] Schweitzer Gábor: „Mazsihisztéria”. In Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben. Szerk. Gerő András, Varga László és Vince Mátyás. Budapest, B’nai B’rith Első Budapesti Közösség. 95-101. ↩
32. ^[32] Málnási Ödön: A magyar nemzet őszinte története. Budapest, Cserépfalvi, 1937. ; München, Mikes Kelemen Kör, 1959.; San Francisco, Kalifornia, Hídfő Baráti Köre, 1987.; Budapest, Arcanum, 1998.; és Budapest, Gede, 2000., 2002. ↩
33. ^[33] Marschalkó Lajos: Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? Budapest, ismeretlen kiadó, 1944. és Budapest, Gede, 1999., illetve Marschalkó Lajos és Fiala Ferenc: Vádló bitófák. A magyar nemzet igazi sírásói. Budapest, Held, 1938.; London, Süli, 1958.; Budapest, Gede, 1999. URL: http://suttogo.mozgalom.org/irodalom/irodalom.php?id=10, 2012. október 20. ↩
34. ^[34] Szálasi Ferenc: A magyar állam felépítésének terve. Budapest, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1933.; Budapest, Nemzetek Európája, 2006. URL: http://suttogo.mozgalom.org/irodalom/irodalom.php?id=11, 2012. október 20.; Szálasi Ferenc alapvető munkája és a Munkás-, Paraszt- és Értelmiségi Nagytanácson elmondott beszédei. Buenos Aires és München, Hungarista Mozgalom, 1959.; Sydney, Hungarista Mozgalom, 1978. és 1996.; Szálasi Ferenc börtönnaplója 1938-40. Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 1997. URL: http://suttogo.mozgalom.org/irodalom/irodalom.php?id=4, 2012. október 20. ↩
35. ^[35] Szabó Dezső: Az elsodort falu. Budapest, Táltos, 1919.; számos újranyomás a világháborúk időszakában: Buenos Aires, Transsylvania, 1977.; Debrecen, Csokonai, 1989.; Budapest, Püski, 1995; 1999. ↩
36. ^[36] Németh László: Budapest meghódítása. Kalangya, 1938/4. Újrakiadás: Életmű szilánkokban. Tanulmányok, kritikák, vallomások. (2 kötetben) Szerk. Grezsa Ferenc. Budapest, Magvető, 1989. ↩
37. ^[37] Németh László: Kisebbségben. Kecskemét, Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda, 1939.; Budapest, Magyar Élet, 1942.; és Budapest, Püski, 1992., 1999. ↩
38. ^[38] Rév István: Retroactive Justice: Prehistory of post-Communism. Stanford Kalifornia, Stanford University Press, 2005. 325. ↩
39. ^[39] Wodak, Ruth: Suppression of the Nazi Past, Coded Languages, and Discourses of Silence: Applying the discourse-historical approach to post-war antisemitism in Austria. In Political Languages in the Age of Extremes. Szerk. Steinmetz, Willibald. Oxford, Oxford University Press, 2011. 351-79. ↩
40. ^[40] Rév István: i.m. 44. A Terror Háza úgy fogalmaz meg állításokat, „mintha a világ egymástól teljesen elkülönülő tények készen kapott láncolatából állna, melyeknek semmi közük más, egyébként hozzájuk szorosan kötődő tényekhez.” Uo. 289. [Saját ford. H.G.] ↩
41. ^[41] György Péter: Múzeumkritika. A terror háza /A terror topográfiája (Budapest, Berlin). Élet és irodalom, 2010. június 18. URL: http://magyarmuzeumok.hu/kiallitas/88_a_terror_haza__a_terror_topografiaja, 2017. március 20. ↩
42. ^[42] Magyarország Alaptörvénye, melyet Schmitt Pál, köztársasági elnök szentesített 2011. április 25-én, és amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. URL: https://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=a1100425.ATV, 2017. március 20. ↩
43. ^[43] Az első Fidesz-kormány intézményesített szimbolizmusra épülő politikai stratégiájáról bővebben lásd Bozóki András (2008): Consolidation or Second Revolution? The emergence of the new right ↩
44. ^[44] Friss Róbert: Az ezeréves új jobboldali kánon. Népszabadság, 2011. február 9. ↩
45. ^[45] A magyar és szerb szélsőjobboldali fogyasztói piacról szóló áttekintést lásd Pálinkás János: Szimbólumok a szélsőjobbon. Egy üzleti lehetőség az „identitásiparban” című értekezését Az Árpádsáv tegnap és ma elnevezésű, 2009. november 26-án, a budapesti Holokauszt Emlékközpontban tartott konferencián. URL: http://www.scribd.com/doc/24835531/Szimbolumok-a-szels%C5%91jobbon-egy-uzleti-lehet%C5%91seg-az-%E2%80%9Eidentitasiparban%E2%80%9D, 2012. október 20. ↩
46. ^[46] Zsuppán András: Ősvita. Magyar Narancs, 2004. október 28. URL: http://magyarnarancs.hu/belpol/politikai_okkultizmus_magyarorszagon_1_otildesvita-53401, 2012. október 20. Ez az első cikk a Politikai okkultizmus Magyarországon című 2004-2006-os cikksorozatban. ↩
47. ^[47] Lásd Jeskó József, Bakó Judit és Tóth Zoltán: A Jobbik webes univerzuma. URL: http://www.gondola.hu/cikkek/78880-A_Jobbik_webes_univerzuma.html, 2012. október 20. ↩
48. ^[48] Egy Pálinkás János Szimbólumok a szélsőjobbon című írásában említett 2009-es becslés szerint a „nemzeti érzelmű” üzletek évente legalább 5 és fél milliárd forint bevételt hoznak. ↩
49. ^[49] A lista tartalmaz online barkácsboltot, PVC ablakokat; nyomtatóba való tintapatront, beltéri ajtókat, ablakokat, beépített szekrényeket, számítógép-alkatészeket, szállodai és éttermi helyfoglaló szolgáltatást, élelmiszert, zöldség-gyümölcsöt, virágküldő szolgálatot, könyvkereskedéseket, fordító, elemző szolgáltatást, webdizájn szolgáltatást, vendéglátó-ipari árucikkeket, „nemzeti” taxiszolgálatot, költöztető és raktározó vállalkozást, borkereskedést, faházakat és bútort, „agyturbó” technikát nyelvtanuláshoz, grafikus dizájnt, motorkerékpárokat, könyvelőirodát, cserépkályhát, online árveréseket, napelemeket, étel- és szeszesital-kiszállítókat, konyhai szagelszívókat, traffipax elleni műszereket, táplálék-kiegészítőket és küzdősport-felszerelést, kézzel készített ékszereket, magyar bútort magyar embereknek (egyfajta anti-Ikeaként), biztosítót és magánnyugdíjpénztárt, munkavédelmi felszerelést, játékokat, revizionista térképeket és konyhai felszerelést. URL: http://kuruc.info/r/50/48740/, 2012. október 20. ↩
50. ^[50] Radikális változás. A Jobbik országgyűlési választási programja a nemzeti önrendelkezésért ↩
51. ^[51] Cs. Gyimesi Éva: Irodalomnak öltözött ideológia. Élet és irodalom, 2008. február 1. URL: http://www.es.hu/cikk/2008-01-31/cs-gyimesi-eva/irodalomnak-oltozott-ideologia.html, 2017. március 20. [− A ford. H.G.] ↩
52. ^[52] Nyerges András: Wass Albert – és a politikai igekötők. In Rendes ország, kétféle történelem. 113 színrebontás. Budapest, Noran. 2005. 239-40. ↩
53. ^[53] Neubauer, John: Albert Wass: Rebirth and Apotheosis of a Transylvanian-HungarianWriter. The Exile and Return of Writers from East-Central Europe: A Compendium. Szerk. Neubauer, John és Török Borbála Zsuzsanna. Berlin, de Gruyter. 2009. 538-75. [Saját ford. H.G.] ↩
54. ^[54] Ágoston Vilmos: A kisajátított tér. A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben. Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2007. ↩
55. ^[55] Mónus saját maga által publikált művében, az Összeesküvés. A nietzschei birodalom. Történelmi tanulmányban azt állítja, hogy a szabadkőművesek pénzelték Hitlert és álltak a holokauszt mögött, és hogy Hitler cionista ügynök volt. A Mazsihisz elvesztette a közösség elleni uszítás miatt indított pereket Mónus ellen, aki emellett a Mein Kampfot is lefordította (Man-sziget, Interseas, 1996), és Herzl Tivadar Der Judenstaatját magyarázta A zsidó világgyarmat programja című munkájában. Mónus maga is gyakran terjeszt ügyeket a bíróság elé, melyekben hazaárulással és magyarellenességgel vádolja meg az MSZP képviselőit vagy Kertész Imre, 2002-ben irodalmi Nobel-díjat nyert írót. Mónust 2009-ben megbírságolták 800 Mein Kampf eladásáért, de csupán azért, mert a büntető törvénykönyv egy módosítása tiltja a nem saját munkák nyereségért történő árusítását (a terjesztését viszont nem). ↩
56. ^[56] Bán Zsófia: A turul és a dínó. 2000, 2010. június. Angolul: The Turul Bird and the Dinosaur. Ford. Tim Wilkinson. Eurozine, 2010. november 24. URL: http://www.eurozine.com/articles/2010-11-24-ban-en.html, 2012. október 20. ↩
57. ^[57] Frusetta, James és Glont, Anca: Interwar Fascism and the Post-1989 Radical Right: Ideology, opportunism and historical legacy in Bulgaria and Romania. Communist and Post-Communist Studies, 2009/4. 551-71. ↩
58. ^[58] György Péter: Apám helyett. Budapest, Magvető, 2011. ↩
59. ^[59] Jobbik: Radikális változás. 53. ↩
60. ^[60] Lásd Karsai László és M. Kovács Mária: Horthytól Prohászkáig. Népszabadság, 2012. július 3. URL: http://nol.hu/ajanlo/20120630-horthytol_prohaszkaig, 2012. október 20. 2012. júniusi, a Nyírő Fidesz általi rehabilitációja ellen tiltakozó Elie Wieselnek írt válaszlevelében Kövér László amellett érvel, hogy Nyírő nem volt háborús bűnös, sem fasiszta, sem antszemita. Lásd Wiesel nyilvánosságra hozta Kövér válaszlevelét URL: http://mno.hu/kulfold/wiesel-nyilvanossagra-hozta-kover-valaszlevelet-1085915, 2012. október 20. ↩