A rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilmeket nézve feltűnően hiányoznak az átmenet nyerteseiről, a felső középosztályról és a gazdasági elit tagjairól szóló munkák. Nincsenek portréfilmek a leggazdagabb magyar üzletemberekről, Demján Sándorról, Csányi Sándorról, Simicska Lajosról, Nyerges Zsoltról, Leisztinger Tamásról, hogy csak a leggazdagabbakat és leghíresebbeket említsem. [1] Azok az életrajzi könyvek sem íródtak meg, amelyek egy-egy meghatározó jelentőségű magyar üzletember élettörténetét, gazdasági karrierjének felfutását mutatnák be a közönségnek. [2] Annak ellenére születtek ilyen csekély számban könyv vagy film alakját öltő portrék az új magyar gazdasági elit képviselőiről, hogy közben a felsőbb osztályok a társadalomtudományok kitüntetett vizsgálati tárgyává lettek a rendszerváltás időszakában. „A nyolcvanas évek struktúra- és rétegződésvitáinak funkcióját a kilencvenes években a szociális ellátórendszerek és az új szegénység problémakörével együtt az elitekről folytatott vita vette át” [3] – írja Csite András és Kovách Imre. A magyar dokumentumfilm témáiban a két társadalmi jelenség között feltűnő aránytalanság mutatkozik a szociológia vizsgálódásaihoz képest: míg a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilmben kitüntetett szerepet kapott a lecsúszó rétegek és a mélyszegénység bemutatása, az új elit alig jelenik meg a filmvásznon.

A nyomtatott és audiovizuális portrék hiányára több indokot hozhatunk fel. Először is, a magyar sajtó gazdasági és politikai kiszolgáltatottsága, szűkös anyagi lehetőségei miatt alacsony fordulatszámon üzemel az oknyomozó és tényfeltáró újságírás, [4] ami normális esetben muníciót szolgáltathatna a milliárdosokról szóló kritikus jellegű, a megszólalók által hitelesített tényekre és véleményekre épülő vállalattörténetek és portréfilmek elkészítéséhez. [5] A rendszerváltás utáni időszak egyetlen általam ismert gazdasági oknyomozó filmje, Kármán Irén Olajozott viszonyok – Szemben a maffiával (2007) című alkotása. Másodszor, a hiányzó könyvek és filmek főszereplői, a magyar vagyonos osztály tagjai az oligarchától a közepes és kisebb cégek vezetőjéig nem szívesen beszélnek magukról a nyilvánosság előtt. [6] A szociológiának elegendő adatokra, statisztikákra, anonim interjúkra építenie az elit leírásához, a dokumentumfilmnek viszont arcokra, szituációkra és történetekre van szüksége, ám mindezeket nem kapja meg a rendszerváltás nyerteseitől. A nyilvánosságtól való tartózkodásra szintén többféle magyarázat adható. Lehetséges, hogy vagyonosodásuk nem történt teljes egészében tisztességesen, s emiatt nem vállalják fel az interjút. Sokan bizonyára nem szeretnék, ha a nagyközönség belelátna a múltbéli vagy jelenlegi gazdasági-politikai kapcsolatrendszerükbe és üzleti ügyeskedéseikbe. Szerepet játszhat az elzárkózásban a magyar társadalom – mind a szocializmus egalitariánus elveiből, mind a rendszerváltás körüli vagyonosodások tisztességtelenségeiből eredő – elit- és gazdagságellenessége, ami miatt a közvélemény eleve kétkedve fogadja a vagyonosodásról szóló történeteket és a gazdagságot bemutató képeket. [7] Laki Mihály és Szalai Júlia szociológiai könyvükben megerősítik az elit elzárkózásával kapcsolatos fenti hipotéziseket. A szerzőpáros szerint a szociológiai kutatásuk interjúi és az információátadás mindenféle más formái elől elzárkózó nagyvállalkozókat az vezeti, hogy „vállalati sikereikben vélhetőleg jelentős szerepet játszottak és játszanak az etikai és piaci mérték szerint »nem egészen tisztának«, »korrupciószagúnak« minősíthető ügyletek.” [8] A kutatásban való részvételre hajlandó üzletemberek sem engedtek betekintést a magánéletükbe, „bezáródnak, amint privát életük, ízlésük, szokásaik, társas kapcsolataik, közéleti szerepvállalásuk, politikai beállítódásuk és az ország társadalmi problémáihoz való viszonyulásuk kerül szóba” – írják. S ami még fontosabb egy dokumentumfilm szempontjából, „[f]el sem merült, hogy – a szociológiai interjúk szokásos gyakorlatát követve – esetleg otthonukban és szabadidőben is felkereshetnénk őket. A privátszféra terét kemény és merev módon elválasztották köztevékenységük színterétől”. [9]

Ha a magyar nagyvállalkozók még egy anonim szociológiai kutatáshoz sem nyújtanak információkat, akkor hogyan adnák arcukat, hangjukat, nyilvános- és magánéletük helyszíneit, kapcsolatait egy dokumentumfilmhez? Almási Tamás a kilencvenes évek folyamán háromszor is szeretett volna különböző sikeres vállalkozókról dokumentumfilmet forgatni, de azok vagy visszaléptek a megállapodástól, vagy nem voltak hajlandóak beengedni a stábot az üzleti tárgyalásokra. [10] Szalay Péter a multinacionális vállalatoknál dolgozó menedzserek, felső- és középvezetők életéről szeretett volna filmet készíteni, de a cégvezetés nem engedte meg neki a forgatást. Úgy tűnt, hogy egy távol-keleti cég itteni leányvállalatával sikerült megállapodni, de az anyacég, miután értesült a tervről, azonnal visszavonta az engedélyeket. E társadalmi körből végül egyedül a menedzserek számára tartott pszichológiai és csapatépítő tréningek kerültek csak be Szalay Mai módi című filmjébe. (Tanulságos adalék, hogy az egyik trénert a film bemutatója után elbocsátották állásából, gyaníthatóan azért, amit megmutatott és elmondott a menedzserekkel kapcsolatban.) Szalay ezután fordult helyi vállalkozónők felé, akik – szemben a multikkal – beengedték őt kamerájával együtt az életükbe. [11]

A magyar dokumentumfilm a nehézségek ellenére sem maradt teljesen adós a rendszerváltás abszolút vagy relatív nyerteseinek bemutatásával. Ezt a kis számú, erősen széttartó dokumentumfilmet kutatási célból nem érdemes tovább szűkíteni, ezért írásomban az összes elérhető munkát, [12] az anyaországi és határon túli magyar üzletemberekről, közepes- és nagyvállalkozókról, a túlélésért küzdő cégtulajdonosokról és milliárdok felett diszponáló nagytőkésekről szóló filmeket egyaránt vizsgálom. [13] Egyrészt a filmek diskurzusát, a dokumentumfilm-készítői módszereket, attitűdöket, retorikai eszközöket elemzem, másrészt az üzletembereknek, vállalkozóknak a mozgóképes ábrázolásban megjelenő életformáját és értékrendjét vizsgálom, és vetem össze a szociológiai kutatások eredményeivel. [14]

Dokumentumfilmes sajátosságok

A dokumentumfilmek belső sajátosságait vizsgálva a következő laza filmtörténeti trend rajzolódik ki. A kilencvenes években a filmkészítők megérteni igyekeznek a vállalkozások működését, rácsodálkoznak a cégek születésére, a vállalkozói réteg kialakulására, értékítélettől sem mentesen szembesülnek és szembesítik a nézőt a gazdagok sajátos életformájával és a kapitalizmus gazdasági rendszerének a mindennapokban, az egyének szintjén tapasztalható ellentmondásos jelenségeivel (Elektra Kft [Schiffer Pál, 1995], A Keresztapa [Moldoványi Ferenc, 1993], Huszonéves vállalkozók [Ferenczi Gábor, 1993], Újgazdagok [Kis Ervin Egon, 1997], Miénk a gyár [Almási Tamás, 1993], Petrenkó [Almási Tamás, 1995]). A kétezres években elszórtan jelentkező dokumentumfilmek fő témája már nem a kapitalizmus sajátosságainak megértése, hanem az üzletemberi életmód megfigyelése és leírása (Tőkések vagyunk [Sós Ágnes, 2002], Zöldbáró [Székely Orsolya, 2008], Út Calarasiba [Zsigmond Dezső, 2007]). [15] Az az óvatos kijelentés is megkockáztatható, hogy a kilencvenes évek kevésbé média- és jogtudatos világában a vállalkozók könnyebben engedték be a dokumentumfilmest a magánéletükbe és gazdasági tevékenységük kulisszatitkaiba, míg a kétezres években már jóval tartózkodóbbak voltak e tekintetben. Almási Tamás saját Ózd-sorozatával kapcsolatban jegyezte meg, hogy csak a rendszerváltás időszakában történhetett meg, hogy forgathatott a kohászati üzemek vezetésének gazdasági tárgyalásain, ma már elképzelhetetlen volna hasonló közelségből lefilmezni ezt az átalakulást. Bár egyedi, de azért jellemző eset az is, hogy Sós Ágnes az Euroleasing tulajdonosmenedzsereiről három időszakban készített felvételeket: a kilencvenes évek elején forgatott Huszonéves üzletemberek kifogások nélkül került a Magyar Televízió műsorába, a 2000 körül forgatott Tőkések vagyunk-ot fesztiválokon bemutathatta a rendezőnő, de az egyik főszereplő nem járult hozzá a televíziós sugárzáshoz, végül a 2010 tájékán a gazdasági válságról szóló interjúkkal kiegészített cégtörténet a szereplők beleegyezése híján megmaradt a nyersvágás állapotában. [16]

A dokumentumfilmes technikákat a főszereplőkkel folytatott interjúk, valamint a főszereplők életének szituatív, a direct cinema elveit követő bemutatása uralja. A beállított interjúhelyzetek az idősebb vagy kevésbé módos, esetleg már a tönkremenés szélén álló üzletemberekkel folytatott beszélgetésekre jellemzőek (Zöldbáró, Petrenkó, Elektra Kft), míg a fiatalabb, dinamikus és feltehetően kevés szabadidővel rendelkező vállalkozókkal többnyire más tevékenység közben, elsősorban autózás során zajlik a beszélgetés (A Keresztapa, Út Calarasiba, Tőkések vagyunk, Újgazdagok, Mai módi). Az interjúkban többnyire nem hallható és látható a filmkészítő, visszatérő jelleggel és hangsúlyosan csak azokban a filmekben jelenik meg, ahol nem tartózkodik a kritikai észrevételek és élesebb kérdések megfogalmazásától. Schiffer Pál számára a szereplővel folytatott dialógus, az adott helyzet kölcsönös megértése, a szereplő saját viselkedésével vagy a hosszabb életfolyamatokkal való szembesítése a dokumentumfilm funkciója, ezért rendszeresen tesz fel húsbavágó kérdéseket a szereplői számára, sőt, az interjúkba szőve értelmezéseket is fűz a történésekhez. Schiffer az egyetlen, aki ezen túlmenően egyes szám első személyű narrátorszöveget mond filmjében, amelyben megosztja a közönséggel személyes dilemmáit.

A filmkészítők az interjúban való aktív részvétel és a narrátorszöveg mellett más módon is értékelik a szereplők életformáját. Kis Ervin Egon filmje, az Újgazdagok (1997) pejoratív címével, a felütés pénzkötegeket és fogyasztási cikkeket mutató ironikus montázsával orientálja a nézőt a szereplőkkel kapcsolatban. [17] Szalay Péter a Mai módiban a sommás értékítéleteket megfogalmazó pszichológus, Csernus Imre szakértői szerepeltetésével, valamint az egykori vállalati menedzser, ma már a multinacionális vállalatok szféráján kívülálló egyéni vállalkozó véleményének és a vállalati tréning abszurd képsorainak egymás mellé vágásával érezteti kritikus attitűdjét a vizsgált társadalmi csoport életmódjával szemben. Ugyanakkor azzal, hogy Csernus is vállalati tréningeket tart a filmben, és utána nyilatkozik lekezelően a tréning résztvevőiről, Szalay a magát a kívülálló pozíciójában feltüntető sztárpszichológusról is kritikus véleményt formál.

A főszereplő vállalkozók pontos megítéléséhez általában hiányzik barátainak és ellenségeinek, üzlettársainak és a – politikai, gazdasági, kommunikációs és egyéb – szakértőknek, újságíróknak a véleménye, amellyel a filmkészítő az interjúkból és szituációkból kirajzolódó portrét konfrontálhatná. A magyar nagyvállalkozói portréfilmek közül a legpozitívabb képet Székely Orsolya festi Zöldbáró című filmjének főszereplőjéről, dr. Petis Mihályról. Az egykori nyírbátori mgtsz elnökeként és annak nyomán megalakuló mezőgazdasági cégcsoport és biogázüzem vezérigazgatójaként, kiváló vezetőként és a város jelentős személyiségeként mutatkozik be anélkül, hogy bármilyen kritika érné alakját. [18] Azt gyaníthatjuk, hogy a barátok, rokonok nem akarják, a munkatársak és üzlettársak nem merik kritizálni az üzletembereket, vagy a főszereplők nem engedik meg, hogy kritikus hangok jelenjenek meg velük kapcsolatban. A nemzetközi példák közül tanulságosak a BBC Money Programme-jának portréfilmjei, amilyen a Steve Jobs – A milliárdos hippi (Steve Jobs Billion Dollar Hippie. Laura Craig Gray – Tristan Quinn, 2011) és a Bill Gates – Hogyan változtatta meg egy különc a világot? (Bill Gates How a Geek Changed the World. Stephen McQuillan – Adam Warner – Charles Miller, 2008), amelyekben megjelennek ugyan, ám a háttérbe szorulnak a főhős karakterével és tetteivel kapcsolatos kritikus hangok.

A kritikus hangok hiányának másik oka az lehet, hogy a filmkészítők maguk gyakorolnak öncenzúrát annak érdekében, hogy befejezhessék portréjukat, vagy olyan közel kerülnek a szereplőhöz a forgatás során, hogy egyértelműen pozitív hősnek látják őt. Ez utóbbi történt Almási Tamással, aki Ózd-sorozatában külön epizódot szentelt a durvahengerművet privatizáló vállalkozó, Petrenkó János alakjának. Az Ózdi Kohászati Művek felbomlásának történetén keresztül a rendszerváltás egyik döntő gazdasági-társadalmi átalakulását, a nehézipar leépülését és az ipari munkásság munkanélkülivé válását feltáró filmsorozat Miénk a gyár! (1989-1992) című epizódjában tűnik fel és válik rögtön a történet egyik főszereplőjévé. A Miénk a gyárban Petrenkó az ÓKÜ-t képviselő Lotz Ernő vezérigazgató ellenfelének szerepét tölti be, a privatizációt nyomon követő epizód kettejük párharcaként szerveződik meg. Petrenkó – Almási saját értelmezésében – a népmesei hős típusaként jelenik meg, aki szegény gyerekből a tehetsége és esze révén küzdötte fel magát sikeres vállalkozóvá még a Kádár-rendszerben, s vált a rendszerváltás időszakában a csőd szélén álló ÓKÜ legrosszabb állapotban levő gyáregységének megmentőjévé. Vele szemben Lotz Ernő a nyelveket beszélő, választékosan fogalmazó, higgadtan beszélő, dörzsöltnek tűnő szakértelmiségi, a késő Kádár-kor elitjének jellegzetes képviselője. Lotz azáltal válhat a történet antagonistájává, hogy gyanús módon, a befektetők számára különösen előnyös feltételekkel privatizálja az ÓKÜ legjobb állapotban lévő egységeit a német acélipari vállalkozásnak, az 1983-ban egyszer már csődbe ment Korfnak. [19]  Almási a vágás révén folyamatosan szembeszegezi egymással Lotz és Petrenkó véleményét az ÓKÜ-ről, a Pekó Acélipari Művek néven újjászervezett durvahengerműről, valamint a német cég által privatizált részvénytársaságról. Kettejük vitájában a higgadtan érvelő Lotz a néző racionalitására, míg az igazáról szenvedélyesen meggyőződött és lelkes Petrenkó a közönség érzelmeire gyakorol hatást. (Petrenkó kijelentéseinek hitelét erősíti, hogy az 1990-ben megjelent interjúkötetben ugyanazokat az állításokat teszi, mint Almási egyidőben forgatott dokumentumfilmjében. [20]) Almási később rövid idő alatt forgatta le a Petrenkó című epizódot, amikor az ózdi események sűrűjében dolgozva kiderült számára, hogy a vállalkozó a tönkremenés szélére jutott. A váratlan helyzet nyomán elhatározott forgatás miatt a többi, a problémákat számos nézőpontból, sokrétűen bemutató epizódhoz képest a Petrenkó töredékesre és egyoldalúra sikeredett. Az életét és vagyonát – részben saját hiúságát kielégítendő, részben a közösség felvirágoztatása érdekében – az acélművek talpra állítására és a munkahelyek megmentésére feltevő vállalkozó együttérzést keltő portréja bontakozik ki a néző előtt. Almási főként a film címszereplőjét és családtagjait kérdezi a történtekről, az egyedüli ellenpontot a bezárt gyár elbocsátott munkásainak ellenséges hőzöngése képezi. A megszólaló munkások csak azon háborognak, hogy ha évekkel ezelőtt végkielégítéssel elbocsátják őket, akkor azóta már belefoghattak volna valami újba. (A későbbi Ózd-filmek tanulsága az, hogy az elbocsátott munkások nemigen kezdtek semmihez.) Mivel Petrenkó valódi kockázatot vállal azért, hogy megmentse az Ózdi Kohászati Művek egyik üzemét, és a dolgozók állását féltve hosszú ideig veszteségesen is üzemelteti a céget és fizeti alkalmazottait, a néző érzelmileg és racionálisan is az ő oldalára kerül. A Petrenkó című epizódban az igazságtalan vádakat szajkózó, sértődött munkásokon kívül nem szólal meg senki, aki hiteles kritikát fogalmazna meg a főszereplő gazdasági, politikai, helyi közéleti tevékenységével kapcsolatban, ám az Ózd-sorozat egész folyamát megnézve, a Miénk a gyár című epizóddal együtt kritikailag árnyaltabb kép alakul ki a nézőben a vállalkozóról.

A kilencvenes évek első feléből két erősen kritikus filmet találunk. Moldoványi Ferenc A Keresztapa (1993) című filmje az egyetlen általam ismert portré a kilencvenes években, amelyik kritikusan, ugyanakkor közelről mutatja be a rendszerváltás jellegzetes alakját, a politikai és üzleti kapcsolatrendszerét egyaránt  mozgósító pártpolitikust. Zsiros Géza, a Független Kisgazdapárt befolyásos embere, országgyűlési képviselő, 1992 és 1994 között az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, a kárpótlási törvény egyik megalkotója, 1992-től a Békési Gabonaforgalmi Vállalat (BGV) vezérigazgatója, egyszerre mutatkozik a filmben Békés megye kiskirályának, a helyi kulturális, gazdasági és hatalmi elit vezető alakjának, valamint az általa megalkotott kárpótlás jóvoltából komoly termőföldhöz jutott és gyorsan meggazdagodott, hivalkodóan jómódú üzletembernek. Zsirost mérhetetlen önbizalma és elért sikerei feletti büszkesége készteti arra, hogy vagyonával, drága autójával, öltönyeinek és nyakkendőinek százaival kifejezetten kérkedjen a nyilvánosság előtt. A magakellető, öntelt magatartás, a rámenős beszédmód, a helyi eseményeken való tolakodó részvétel, az urizálás és a környezet szervilitása a lefilmezett szituációkban kritikai távolságot teremt a politikus-üzletemberrel szemben egy más értékrendet képviselő nézőben. Moldoványi ezen túlmenően a BGV vezető munkatársaival, a helyi agrárelit Zsirossal ellenséges vezetőivel készített interjúkkal ellenpontozza Zsirosnak az állampárti időszak idejéből megöröklött, korábbi agrárvezetést bíráló és önmagát fényező kijelentéseit. Az interjúkból egy mezőgazdasági téren tehetségtelen vezető, csak a saját javát és hatalmát néző akarnok politikus portréja bontakozik ki. Moldoványi a címadással és a Keresztapa című film (The Godfather. Francis Ford Coppola, 1972) ismert zenei motívumának gyenge színvonalú, helyi mulatságon rögzített előadásával húzza alá a felsőbb összeköttetéseire támaszkodó megyei kiskirály képét.

Zsiros kiszáll autójából

Zsiros kiszáll autójából (A Keresztapa. Moldoványi Ferenc, 1993)

Míg A Keresztapa a legbefolyásosabb üzletember-vállalkozók világa felől bírálja a politikai-gazdasági átalakulást, addig az Elektra Kft. a kapitalizmus társadalomformáló hatásának éles, alulnézeti kritikáját nyújtja. A kritikai hangot – az alkotón kívül – a cég előbb partvonalra szorított, utóbb kirúgott alapító tulajdonosai képviselik. A saját vállalkozásuk egyszerű munkásai csak lassanként kezdenek szót emelni Videotonbeli volt munkatársuk, művezetőjük, a kft ügyvezető igazgatója ellen, aki fokozatosan saját kezébe vette a vállalkozást. A hatos alapító csapat leggyengébb láncszeme, akit először érnek el a kirúgások, Simon Ferenc, hallgatag ember. Még az igazgatóval, egykori művezetőjével szemben is csak óvatosan, kurtán képes kiállni az igazáért, ám a tekintete beszédes, a megalázottság tükröződik benne, s csak a határozat után lázad fel, hogy az egész kirúgás előre el volt döntve. A leszalámizott tulajdonoshatos tagjai sokáig csak hallgatnak a történtek láttán, és végül megszavazzák a tulajdonostársak elbocsátását. Géri Nándor, akit nem érint a leépítés, még ki is áll az igazgató mellett azzal, hogy ő nem hajlandó más fizetéséért dolgozni.

Zsiros a nyakkendőivel

Zsiros a nyakkendőivel (A Keresztapa. Moldoványi Ferenc, 1993)

A legfiatalabb kinézetű tulajdonos, Richter Róbert az egyetlen, aki ezen a sorsdöntő megbeszélésen kimondja, hogy Simon végkielégítésből származó pénze az igazgatónak csak a kft alapításához kellett, amikor pedig már fut a cég, kirúgja őt. Ugyanakkor Richter is megszavazza Simon kirúgását, mert még lát esélyt a kft-ben a maga számára. Az elbocsátandó dolgozók magukban képesek csak bírálni az igazgatót a munkateljesítményük megállapításának igazságtalanságai miatt.

A Tőkések vagyunk, vagy mi? című filmben szereplő Euroleasing öt ember közös vállalkozása, ám itt nem a főszereplő tulajdonos-menedzserek bírálják egymást, hanem azok a volt és jelenlegi munkatársak, akiket Sós Ágnes megszólaltat a tulajdonosok viselkedésével kapcsolatban. A bírálatuk azt érinti, hogy a tulajdonosok eltávolodtak a munkatársaiktól, külön emeletre költöztek, így amikor megpróbálnak informálisan elvegyülni a beosztottjaik között, akkor csak önmagukat csapják be, mert a munkatársak már nem képesek egyenrangú félként tekinteni rájuk. Másik kritikai nézőpontot érvényesít a leendő üzleti partner, az Euroleasinget felvásároló MKB elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamás megértően és óvatosan, de mégiscsak bírálja az érzelmi szempontok érvényesítését az üzletkötés során. Sós a vágás során tudatosan ellenpontozza a tulajdonosok és a kollégáik észrevételeit, hogy a főszereplőkről kialakuló alapvetően pozitív kép árnyalódjon, megmutatkozzon a cég bámulatos fejlődése mögötti kényszeres tulajdonosi viselkedés és az emberi kapcsolatoknak a sikerrel és gazdagodással együtt járó felszínessé válása.

A Tőkések vagyunk felhívja a figyelmet a dokumentumfilmezés döntő tényezőjére, a szereplő és a filmkészítő közti bizalomra. A Huszonéves üzletemberek szerkesztője, a Tőkések vagyunk rendezője, Sós Ágnes többekkel is baráti kapcsolatban állt az Euroleasing tulajdonosai közül, mielőtt elkezdték volna a forgatást. E baráti viszonynak tulajdonítható, hogy egyetlen más magyar dokumentumfilmben sem látunk rá ilyen közelről a tulajdonos-menedzserek gazdasági ügyeire, máshol nem vehetünk részt tárgyalásokon, és nem hallhatunk efféle bizalmas vallomásokat milliomos nagyvállalkozók vagyonhoz való viszonyáról. [21] Sós Ágnes filmjeinek nemzetközi párhuzamaként adódik a Startup.com című amerikai dokumentumfilm (Jehane Noujaim és Chris Hegedus, 2001), amely 1999-től 2000 decemberéig követi két fiatalember, Kaleil Isaza Tuzman és Tom Herman startup vállalkozásának útját az internetes cégek boomjának és a tőzsdei lufi kipukkanásának időszakában. A Startup.com egyik rendezője, Jehane Noujaim, Tuzman lakótársa volt a forgatás során, ezért egészen közelről figyelhette és dokumentálhatta az egyik főszereplő életét. [22] Az amerikai rendezőpárossal készített interjúból az is kiderül, hogy a szereplőket részben a már kialakult barátság miatt nem zavarta a filmesek jelenléte, részben pedig azért nem, mert túlságosan is el voltak foglalva saját munkájukkal ahhoz, hogy rájuk figyeljenek. Ilyesfajta szinte fizikai közelségről a Tőkések vagyunk esetében nem beszélhetünk, ám a filmkészítő iránti bizalom mind az interjúkban, mind a szituációkban jól érződik.

A filmekben bemutatott szituációk az üzletemberek jellemző tevékenységéből és életmódjából adódóan jelentős átfedésben vannak egymással. A tipikus üzletember folyamatosan autózik [23] és (mobil)telefonál. Ezen kívül láthatjuk számítógép előtt ülve vagy tollal a kezében, ügyintézés és döntéshozatal közben, tárgyaláson munkatársakkal vagy más cégek üzletembereivel, feltűnik a beosztottak körében, amikor kiadja vagy ellenőrzi a munkát. A Huszonéves üzletemberekben – ma már meglepőnek tűnik – még a Magyar Nemzeti Bank kötvényaukciójára is beengedik a stábot, ahol az egyik bróker elmagyarázza az aukció mibenlétét és a jelentőségét a cég szempontjából, míg egy másik jelenetben a főszereplők egyike elmondja a lízingelés konstrukcióját és a döntéshozatal kockázatát. Az üzletember nemcsak a munkájának él, megfordul időnként a családja körében, az otthonában, néha sportol is, vagy más hobbijának él. A vállalkozó életét körberajzoló szituációk feldolgozásmódja, fényképezése és vágása a munka dinamizmusát és a magánélet gazdagságát hivatott megjeleníteni.

A többnyire interjúkból és szituációkból összeálló dokumentumfilmek döntő módon narratív szerkezetűek. A retorikai és kategorikus szerkezet [24] hiányának oka, hogy nem leleplező [25] és nem általános törvényszerűségeket felmutató céllal készülnek dokumentumfilmek a vállalkozásokról, hanem történeti folyamatokat követnek végig, és a vállalkozásokat működtető emberi sorsok érdeklik a filmkészítőket. A narratív szerkezetben hol a vállalkozás kibontakozását (Elektra Kft.), hol a főszereplő üzletember egy napját (Újgazdagok), hol egy metaforikus jelentőségű utazást (Út Calarasiba) követünk időben végig. A legtöbb filmből ugyanakkor hiányzik a dráma, többnyire leíró jellegű portréfilmeket láthatunk. Két kivétel mutatkozik e téren. A legerősebb drámai struktúrát az Elektra Kft. építi fel, amely szívszorító közelségből mutatja be, hogyan rúgja ki sorra a kft ügyvezető igazgatója a cégben beosztottként dolgozó tulajdonostársait a közös vállalkozásukból, és vásárolja fel a részesedésüket. Schiffer Pál számos drámai erejű jelenetet végigfilmez, amelyben a Videoton egykori munkásai tehetetlenül hagyják, hogy művezetőből lett társtulajdonos-főnökük körmönfontan manipulálja a kft közgyűlésén a többi dolgozót és tulajdonost ellenük, hogy megszavazzák kirúgásukat.

Értekezlet kirúgás előtt

Értekezlet kirúgás előtt (Elektra Kft avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába. Schiffer Pál, 1995)

A másik film a Tőkések vagyunk, amely az Euroleasing eladása vagy saját kézben tartása körüli dilemmát állította a történet fókuszába. Az öt tulajdonos számára a cég jövőbeli gazdasági hanyatlása és a szabadság elvesztése okozta félelmek állnak szemben egymással, s a különböző vérmérsékletű fiatalemberek konfliktusba kerülnek egymással a jövővel kapcsolatos vízióik miatt. E téren újabb párhuzam adódik a Startup.com-mal, amennyiben a kezdetben egymással baráti kapcsolatban lévő cégtulajdonosok között konfliktusok merülnek fel a munka és a stratégiai döntések miatt, amelyek az amerikai filmben drámai szakításhoz vezetnek. Bár érezhető a nézetkülönbségből eredő feszültség a tulajdonoscsapat tagjai között, a Tőkések vagyunk főszereplői sikeresen oldják meg konfliktusaikat. S végül egy harmadik történet, amelyben ott van a dráma, csak a rövid forgatási idő miatt nem bomlik ki a maga teljesességében, a Petrenkóé, amelyben egy ember egész vagyonát felteszi a gyár működtetésére, és pár év alatt elveszíti azt. A csődeljárás során kiürített házában pakoló, elszegényedett vállalkozóval készült utolsó interjú drámai erővel mutatja meg a rendszerváltás veszteseként az átalakulás igazi nyertesének induló főhősét.

Kirúgás után

Kirúgás után (Elektra Kft avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába. Schiffer Pál, 1995)

Az üzletember képe a dokumentumfilmekben

A közvélemény a magyar vállalkozóról – részben a média jóvoltából – alapvetően negatív véleményt alakított ki. Szerb László és Kocsis-Kisantal Orsolya a 2005-ös médiamegjelenések elemzése nyomán írt tanulmányukban megállapítják, hogy

a lakossági vélemények alapján a vállalkozások elfogadottsága Magyarországon alacsonyabb, egyes esetekben lényegesen alacsonyabb, mint más országokban és régiókban. A volt szocialista országok között is az utolsó helyen szerepel az ország. [26]

Arra a kérdésre, hogy miért alakult ki Magyarországon ilyen negatív kép a vállalkozásokról, a külföldi szakirodalomra hivatkoznak, miszerint „a vállalkozói hagyományokat nélkülöző társadalmakban hiányzik – vagy csupán csekély mértékű – a vállalkozások legitimációja”, [27] a hazai kutatások pedig egyértelműen megerősítik, hogy „Magyarországon még nem szilárdultak meg a vállalkozásokkal kapcsolatos pozitív társadalmi értékek.” [28] A vállalkozók pozitív megítélésének hiányáról a rendszerváltás anomáliái, a magyar vállalkozások kialakulásának sajátos körülményei a felelősek.

A hazai vállalkozók polarizációja már az 1990-es évek első felében megfigyelhető volt. Egyrészt létrejöttek a munkahelyüket elvesztő vagy attól félő, sokszor a munkáltatók »gazdasági megfontolásai« által erőltetett vagy az adóterhek csökkentése miatt alapított kényszervállalkozások százezrei. Másrészt a sikeres vállalkozók egy része a közvélemény számára elítélendő vagy olyan »gyanús« ügyletek révén gazdagodott meg, mint a privatizáció. Indokolatlan előnyöket élvezőként ítélték meg a társadalmi kapcsolataikat sikeresen kamatoztató, az állami vállalatokban korábban vezető tisztséget betöltő, anyagilag akár jelentősen gyarapodó új vállalkozókat. A tömeges adóelkerülés nyomán korán kialakult az adócsaló vállalkozó modellje is. Voltak olyanok is, akik hiányzó vállalkozói-menedzseri képességeiket és az elégtelen erőforrásokat gátlástalan módon kisebb-nagyobb gazdasági bűncselekmények elkövetésével pótolták, amiből a bűnöző vállalkozó általánosított képe kerekedett ki. A verseny fokozódásának következtében pedig a munkanélküliek és többi inaktív nem legális módon való foglalkoztatása is egyre gyakoribbá vált, hozzájárulva a társadalom negatív vállalkozóképének kialakításához. [29]

A témába vágó dokumentumfilmek kedvezőbb képet festenek a magyar üzletemberekről a közvéleményben és a médiában uralkodó megítélésnél. A pozitív kép túlsúlya a kortárs magyar dokumentumfilm-művészet azon, már említett sajátosságából ered, hogy hiányoznak közülük azok az oknyomozó munkák, amelyekben a privatizációs visszaéléseket, az üzleti korrupciót, a munkaügyi, adózási és egyéb szabályokat felrúgó vállalkozásokat leleplezték volna. A vállalkozókkal kapcsolatos kortárs dokumentumfilmek uralkodó műfaja a portré, amely nem egyes ügyek leleplezésére, hanem a vállalkozók személyiségének empatikus bemutatására törekszik, ezért a privatizációban gyanúsan meggazdagodott, az adócsaló vagy a bűnöző vállalkozó típusa nem jelenik meg a filmekben. Vajon milyen kép rajzolódik ki a dokumentumfilmek alapján a magyar vállalkozókról és mennyiben vág ez egybe a szociológiai kutatások eredményeivel? S vajon milyen állítások megtételére használják fel a dokumentumfilmesek a rendszerváltás (ideiglenes vagy tartós) nyerteseinek, a kis- és nagyvállalkozóknak, milliomosoknak és milliárdosoknak az életét?

A rendszerváltás utáni vállalkozások természetrajza

A vállalkozókkal és üzletemberekkel kapcsolatos legkézenfekvőbb kérdések a vállalkozás létrejötte és mibenléte körül forognak: hogyan lesz pénz egy ötletből, hogyan lesz sikeressé, miként gazdagszik meg egy vállalkozó és miből áll a munkája? A rendszerváltással összefüggésben azonban még egy fontos kérdés felmerül: milyen tőkéből indult el a szocializmus évei alatt jelentős vagyont felhalmozni nem tudó magyar vállalkozó? Legelőbb ennek a kérdésnek járok utána. A társadalomtudományi szakirodalom a rendszerváltás utáni magyar elit részletes leírását és csoportosítását adja. A szociológia különféle modelleket alkotott arra vonatkozóan, hogyan lettek egyesek milliárdosok a rendszerváltás során, milyen szerepet játszott felemelkedésükben a politikai, kapcsolati, kulturális tőke, a második gazdaságban vagy a külföldön szerzett jövedelem (Kolosi-Szelényi). Induló tőkéjük mellett generációs hovatartozásuk a másik csoportalkotási tényező, ami mentén a nagyvállalkozók közti alapvető különbségeket felrajzolják a szociológusok. Mind a Kolosi-Szelényi, mind a Laki-Szalai szerzőpáros a magyar nagyvállalkozók két generációját különbözteti meg egymástól. „Az első nemzedékhez tartoznak azok, akik már a rendszer felbomlása után pályán voltak, s a rendszerváltást követően a szocializmus alatt felhalmozott különböző tőkeféleségeiket hasznosítva gazdagodtak meg. Ezektől gyökeresen eltér azoknak az újgazdagoknak az életútja és gazdagodási stratégiája, akik az egyetemet a nyolcvanas évek végén fejezték be, s közvetlenül a rendszerváltás után léptek pályára” [30] – írja Kolosi és Szelényi. A szerzőpáros megállapítja, hogy a második nemzedékbe tartozó fiatalok elsősorban a pénzügy és a számítástechnika területén vagy valamilyen újításuknak, találmányuknak köszönhetően tudtak betörni a nagyvállalkozók közé. Laki és Szalai az előzőektől eltérően a második nagyvállalkozó-generációnak a 90-es évek végén, 2000-es évek elején indultakat tartja, akiknek „jelentős része már a család magánvállalkozásában szerzett irányítási és vállalkozási készségeket, épített vagy vett át piaci kapcsolatokat.” [31]

A magyar dokumentumfilmben olyan kevés film született kis- és nagyvállalkozókról, üzletemberekről és menedzserekről, hogy nehéz volna a szociológia nagy számainak megfeleltethető csoportosításokat felállítani. Látunk példát az első nemzedékbe tartozó, hirtelen felfutó, kulturális tőkével nem rendelkező nagyvállalkozóra, aki ugyanilyen hirtelen megbukik (Petrenkó, Capitaly). Készült két film is a második nemzedékbe tartozó, pénzügyek területén befutó üzletemberekről, akik szintén gyorsan törtek fel a 90-es évek elején a diplomázásuk után nem sokkal, és még a kétezres évek elején, a külföldi konkurencia szorításában is sikerült megőrizniük vagyonukat (Huszonéves üzletemberek, Tőkések vagyunk vagy mi?). Akad olyan film is, amelynek romániai magyar nagyvállalkozó főhőse egészen alulról, gumiszerelőként kezdte, nem végzett egyetemet, mégis komoly vállalkozói és privatizációs sikereket ért el a rendszerváltást követően, és helyi nagyvállalkozóvá sikerült kinőnie magát. A többi dokumentumfilm inkább kis- és közepes vállalkozókkal foglalkozik, amelyre nem állnak a nagyvállalkozókkal kapcsolatos szociológiai megfigyelések. A szerény számú dokumentumfilm összességében tehát nem képes vállalkozói csoportok megrajzolására, s még azt sem állíthatjuk, hogy egyes vállalkozói rétegek hajlamosabbak a kamera előtt szerepelni, mint mások – egyedül a hatalmi-gazdasági csúcson levő üzletemberek távolléte árulkodó.

Ha a társadalmi-politikai háttérről átlépünk a személyes, lélektani jellegű motívumok területére, akkor a meggazdagodás történetének visszatérő elemeként – a szociológiai kutatásokkal összhangban [32] – az élelmességet, a kockázatvállalást és mindenekelőtt a szakadatlan munkát találjuk. A főszereplő vállalkozók közül többen megemlítik, hogy kamaszkoruktól kezdve vagy még fiatalabban is dolgoztak nyaranként. Az Újgazdagok fiatal vállalkozója egyetemista korában menzajegyekkel üzletelt, amivel százezres nagyságrendben keresett a nyolcvanas évek végén. Az ügynöki munkából és a menyasszonytáncból összeszedett pénzt pedig a vállalkozás elindításába fektette. A film másik főszereplője, egy építési vállalkozó az összes tulajdonát elzálogosította, hogy házat építhessen rajta, mert szerinte csak az nyer nagyot, aki nagy tétekben játszik. Az Elektra Kft. ügyvezető igazgatója arról beszél az egyedüli tulajdonossá válásának jogosságát firtató kérdésre, hogy míg a többi tulajdonos csupán elvégezte a rábízott napi szerelési munkát, addig neki éjszakákon át kellett számolnia, és törnie a fejét azon, hogyan tudná kifizetni a munkásokat, és tehetné nyereségessé cégét. Gumiszerelőként kezdte az Út Calarasiba nagyvállalkozója, aztán autókereskedésre váltott, amikor földhöz lehetett jutni Romániában, és benzinkutat épített Erdélyben, majd belefogott a privatizációba, mert abban volt az igazán nagy pénz, és így vált számos ingatlan tulajdonosává. Kurkó János arra nem ad választ, hogy autószerelő-iskolát végzett szakmunkásként hogyan sajátította el a privatizációhoz szükséges jogi-gazdasági ismereteket, csak annyit mond, hogy ráérzett a privatizáció mikéntjére. Kurkó a szorgalmának köszönhet szinte mindent. A felettes énjéről beszél, ami gyerekkorától kezdve nem hagyja nyugodni, még az apját is ő hajtotta munkára. Az egyetlen káros szenvedélye a munka, mondja.

A legelfogulatlanabb és legrészletesebb film egy vállalkozás történetének ábrázolásában a Tőkések vagyunk vagy mi? és előzménye – a részben két másik céghez tartozó bróker életéről szóló – Huszonéves üzletemberek. A két film bemutatja az Euroleasing felfutásának gazdasági hátterét, és beavat a tulajdonos-menedzserek munkájába. A szereplők elmesélik, hogy koruknál fogva korszerűbb közgazdasági ismeretekkel jöttek ki az egyetemről, mint amilyennel a szocialista vállalatoknál régóta dolgozó szakemberek rendelkeztek. A szaktudásuk mellett a fiatalságuk és naivitásuk is kellett ahhoz, hogy szinte semmi tőkével belevágjanak egy olyan pénzügyi üzletágba, ahol a külföldi versenytársak összehasonlíthatatlanul több pénzzel rendelkeznek. Mivel magabiztosak és ambiciózusak voltak, sikerült a munka során felszedniük a lízingcég működtetéséhez szükséges tudást és legyőzni a piaci versenyben a vetélytársakat. A növekedés tekintetében pedig könyörtelenek voltak önmagukkal és a munkatársaikkal szemben. Korábban már utaltam a Tőkések vagyunk és a Startup.com című amerikai dokumentumfilm párhuzamára, amit tovább mélyít a gyors siker forrása: az amerikai és a magyar fiatalemberek egyaránt valamiféle piaci rést ismertek fel, és ezt kiaknázva óriási munkával jutottak vagyonhoz. A gyors meggazdagodást az Egyesült Államokban az internetes piac gyors tőzsdei felértékelődése segítette elő, fél év alatt 60 millió dollárt gyűjtöttek össze befektetőktől a govWorks nevű vállalkozásukba. A gazdasági-társadalmi párhuzam azonban itt meg is áll: míg az Euroleasing túlélte a multinacionális vállalatok beáramlását Magyarországra, sikeresen fejlődött a 2000-es évek elejéig (a film készítésének időpontjáig), addig a govWorks 2000 decemberére csődbe ment, mert bár elsőnek indult a pályán, a szolgáltatások kialakításának tempójában, a honlap kialakításában elmaradt a versenytársak mögött.

A kapitalizmus szelleme

A rendszerváltást követő évek igazi újdonsága a szabadpiac törvényei szerint működő magánvállalkozás. A dokumentumfilmes a vállalkozót és a vállalkozást a „létező” (vagyis nemcsak a marxista szellemű órákról fantomként ismert) kapitalizmus főhősének, par excellence megtestesítőjének tekint(het)i. A vállalkozó (a „kapitalista”, a „tőkés”) tevékenységének lekövetése – az Elektra Kft. alcímét idézve – a kapitalizmus politikai gazdaságtanába a gyakorlatban enged betekintést nyújtani. „Nem is olyan régen, ez még egyetemi tantárgy volt az egyetemek és főiskolák első félévében. Most meg össznépileg tanuljuk, de még csak a bevezetésnél tartunk” – mondja Schiffer Pál filmje bevezető narrátorszövegében az alcímre utalva. Az Elektra Kft-ben mind a filmkészítő, mind a főszereplők az egész országgal együtt tanulják meg, hogy mi egy piaci vállalkozás működésmódja. A főszereplő, Szolgai László igazgató azt mondja, hogy ő nem akart vállalkozó lenni, de nem volt más választása, két év után kezdte megérteni, mit is jelent vállalkozni. Richter Róbert hasonlóan nyilatkozott, miután Szolgai őt is kirúgta a cégből. Megváltozott ez alatt a két év alatt, mondja, mert megtudta, milyen vállalkozónak lenni, és mivel járt a gazdasági-társadalmi változás Magyarországon.

A kapitalizmus működésmódjának a vizsgálata a magyar dokumentumfilmben történelmi okoknál fogva nem eshetett egybe a nyugati trendekkel: Nyugaton évtizedek óta folyamatosan fennállt az a kapitalista társadalmi-politikai rendszer, amelybe Magyarország éppen csak kezdett átalakulni. A rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilm alkotói számára a kapitalizmus működése és a pénzközpontú szemlélet az újdonság erejével hatott, egyszerre volt vonzó és riasztó. A kilencvenes és kétezres évek nyugati oknyomozó és politikai dokumentumfilmjeinek jellemző témái a gazdaság és politika összefonódása, a globalizáció következményei, a multinacionális nagyvállalatok okozta veszélyek (például Michael Moore: Hű, de nagy! [The Big One, 1997], Alex Gibney: Enron: The Smartest Guy in The Room, 2005, Jennifer Abbott – Mark Achbar: The Corporation, 2003; Marie-Monique Robin: Monsanto szerint a világ [Le monde selon Monsanto, 2007]). A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság további, a globális kapitalizmus jelenkori formájának kemény kritikáját megfogalmazó dokumentum- és játékfilmes hullámot indított el (Michael Moore: Kapitalizmus: Szeretem! [Capitalism: a Love Story, 2009], Charles Ferguson: Bennfentesek [Inside Job, 2010], Marc Bauder: A világ ura [Master of the Universe, 2013]). [33] A kortárs dokumentumfilm főként a bankoknak a dereguláció nyomán lehetővé tett spekulatív tőkepiaci termékeit, a mohó és felelőtlen bankárokat teszi felelőssé a válságért és az emberiség nagyobb részének elszegényedéséért, kizsákmányolásáért. Ezzel szemben Magyarországon a kilencvenes években a kapitalizmus nem a multinacionális vállalatokat jelentette, hanem a lokális térben mozgó magyar kis- és nagyvállalkozókat, a kétezres években pedig a Magyarországon működő globális nagyvállalatok – Szalay Péter beszámolója alapján – megközelíthetetlennek bizonyultak. Az persze tanulságos, hogy a kétezres években terjeszkedésbe fogott, többségében magyar tulajdonú „multikról”, az OTP-ről, a MOL-ról sem készültek dokumentumfilmek.

A kapitalizmus természetére nemcsak az Elektra Kft. tulajdonosai, de a későbbi filmek szereplői is reflektálnak. „Az egész életünk pénzközpontú” – mondja Petris Mihály a Zöldbáró című film legelején, és hozzáfűzi, hogy a felelősen gondolkodó ember figyelembe veszi a pénz szerepét az életében. A filmek vállalkozói többnyire visszaforgatják a pénzt a vállalkozásba. Az Újgazdagokban a fiatalabb vállalkozó elárulja a gazdagság megannyi kézzelfogható jele láttán kíváncsivá lett riporternek, hogy minden megtermelt pénzt visszaforgatnak a vállalkozásba, szerény a jövedelmük, a ház, a kocsi, a mobiltelefon mind a cég tulajdona. A Mai módi vállalkozónője, Alinka is megismétli a vállalkozói létben rejlő csapdát, hogy hitelre fektetnek be, vállalkoznak és futniuk kell a hitel törlesztése után, nincs is idejük elkölteni a pénzüket.

Hiába forgatja vissza azonban a pénzt egy magyar vállalkozó az üzletbe, akkor sem tud olyan gyorsan növekedni, hogy a globális piac szereplőivel lépést tartson. A kétezres évek környékén és az Európai Unióhoz történő csatlakozás után számos hazai cég nézett szembe azzal, hogy a külföldi vállalatokhoz képest nem elég tőkeerősek. Ez a gazdasági probléma a filmek közül egyedül a Tőkések vagyunk-ban merült fel, amelynek szereplői a növekedés vagy bukás dilemmáján rágódnak: ha nem növekednek, akkor rohamosan zsugorodni fognak a hatalmas tőkéjű nyugati lízingcégek mellett, ezért végül kénytelenek eladni a cégüket a tőkeerős befektetőnek, az MKB-nak. A globális piac dilemmáira rajtuk kívül a Zöldbáró főszereplője reflektál. Petris Mihály elmagyarázza, hogy a madárinfluenza milyen hatással van a baromfiárakra, és felvázolja, hogy a biogázüzemet azért kellett felépíteniük, hogy a mezőgazdasági termékek alacsony árai miatti esetleges veszteséget kompenzálni tudják. [34] Arra panaszkodik, hogy hiába nagyméretű a cégük és keresettek a termékeik egész Európában, nincs elég pénzük a globalizált gazdaságban történő önálló elinduláshoz, megmaradnak a nagy hasznot lefölöző multinacionális nagyvállalatok sokadik beszállítójának. A magyar vállalkozók – az ábrázolt cégek méreténél fogva – elsősorban a hazai kapitalizmus problémáival küzdenek, és kevesen vannak, akik a globális piacgazdaság kihívásaival kénytelenek szembenézni.

A magyarországi piacgazdaságot erőteljesen befolyásolta az állam, ám annak szerepéről keveset beszélnek a filmbéli vállalkozók. Az Újgazdagok vállalkozói az önmaguknak adott szerény fizetéssel az adó és járulék minimálisra szorítását célozzák. Az állam rosszul gazdálkodik az adókkal, mondja mindkét főszereplő, ezért nem érzik bűnnek az adóelkerülést, sőt, az egyetlen lehetőség a talpon maradásra a kiskapuk megtalálása. Az állammal szembeni elégedetlenséget fejezik ki a Huszonéves üzletemberek szereplői is, a privatizációt szerintük okosabban, szakszerűbben és tisztességesebben is el lehetett volna végezni. Petris Mihály bő egy évtizeddel később is még a gazdasági-jogi környezetet hibáztatja amiatt, hogy a vállalkozók nem hosszú távon gondolkodnak, hanem minél gyorsabban kiviszik a pénzüket a cégükből. Az újmódi magyar kapitalizmus hőse, az üzletember a neoliberalizmus szellemében nem gondoskodást vár el a politikától, hanem hatékonyabban működő államot.

Vállalkozó vagy polgár?

Laki Mihály és Szalai Júlia nagyvállalkozókkal foglalkozó kutatásának egyik kulcskérdése arra irányult, hogy „polgárok-e vagy sem az ezredforduló hazai nagyvállalkozói.[35] A kutatói kérdésre a szerzőpáros a rendszerváltástól eltelt idő rövidsége miatt nem tudott egyértelmű választ adni, azt azonban megállapították, hogy „a közép- és nagyvállalkozók színre lépésével megjelentek a klasszikus értelemben vett polgárosodás kétségbevonhatatlan jelei: kialakultak a gazdálkodás eljárásainak és normáinak, a mindennapi életvitel kereteinek és szokásrendjének, valamint a közösségi részvétel formáinak polgárias vonásai”. [36] Azt is megkockáztatják, hogy „a fokozatosan stabilizálódó vállalkozásokkal a fokozatosan izmosodó polgári réteg is visszavonhatatlan szereplőjévé vált az ezredforduló Magyarországának.” Laki és Szalai tíz évvel későbbi kutatásukban a jövőre vonatkozó 2001-es hipotézisük megdőléséről számolnak be. „A mintaadó vállalkozói nagypolgárság megerősödésére, a nagypolgári jellemzők és értékrend megszilárdulására vonatkozó előrejelzésünk téves volt.[37]

A szociológusok által jelzett változásokat a dokumentumfilmek kis számuknál fogva és az egyes vállalkozókkal töltött forgatási idő rövidsége miatt nem tudják visszaigazolni. Az azonban kirajzolódik belőlük, hogy a szocialista rendszerben szocializálódott, a kilencvenes évek elején indult nagyvállalkozókra jellemzőbb a hagyományos polgári attitűd. Petrenkó János a rendszerváltás korai szakaszának jellegzetes (nagy)vállalkozója, aki gyári dolgozóként a késő Kádár-korban indított lakatos magánvállalkozást. Petrenkó nem csak az üzem talpra állításáról álmodik, hanem egy új közösség létrehozataláról. A 19. század végi, 20. század eleji nagytőkések mintáit követve nyugati árucikkeket forgalmazó boltot hoz létre Ózdon, ahol a cég dolgozói kedvezménnyel vásárolhatnak, a cég alkalmazottai számára színvonalas lakások megépítését tervezi. Petrenkó országgyűlési képviselő is lett az első demokratikus parlamenti választáson, ám erről az Ózd-sorozat nem beszél, Petrenkó utalásaiból éppen csak felsejlik a képviselői munka. Petrenkó e tekintetben is rokonítható Palotás Jánossal, aki – szemben az elhanyagolt külsejű, nehézkesen fogalmazó Petrenkóval – jó kiállásával, jellegzetes csokornyakkendőjével, lendületes beszédstílusával, a taxisblokádban való szereplésével a rendszerváltás egyik emblematikus alakjává, a sikeres magyar vállalkozó megtestesítőjévé vált. [38] A rendszerváltás időszakában – a gyanús körülmények között lezajló privatizációval keletkező nagy vagyonok kialakulása előtt – a vállalkozó még a közélet egyik hőse, mintapolgár lehetett. [39] Ilyen mintapolgár lett és maradt régi vágású üzletemberként a vidéki szocialista elit egyik volt tagjaként a Zöldbáró főszereplője. Petris Mihály is arról beszél az interjúkban, hogy felelős a közösségért, a munkásaiért és a környezetért, amelyet alátámaszt a film befejezése is, ahol is Petrist Nyírbátor díszpolgárává avatják. Jellegzetes az a paternalista nagyvállalkozói attitűd, amellyel az év végi ünnepi vacsorán egyesével üdvözli dolgozóit, és mond nekik pár személyes mondatot.

Petrenkó

Petrenkó. Almási Tamás, 1995.

Az idősebbekhez hasonlóan a Tőkések vagyunk vagy mi? fiatalabb korosztályba tartozó főszereplői is nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra, a szponzorációra. Egykori élsportolóként elsősorban a sportot támogatják, kisebb részben az egészségügyet, mégis másfajta közösségi attitűd bontakozik ki a róluk szóló képsorokon, velük készült beszélgetésekben, mint amit Petrenkó vagy Petris esetében tapasztalhatunk. A cégtulajdonosok nem vállalnak részt az országos és helyi politikában, nem igyekeznek közösségük szószólóivá, nagy hatású alakjaivá válni. Jóllehet a cég elnök-igazgatóját, Farkas Balázst az év vállalkozójává választották 1999-ben, és ennek kapcsán számos rendezvényre, televíziós beszélgetésre elhívták, az ezekről szóló rövid szekvenciák nem egy közössége szószólójaként fellépő nagypolgárt, hanem egy sikeres, magabiztos, mégis szerény fiatalembert mutatnak. [40]

Az Út Calarasiba főszereplője ellentmondásos módon felel meg a Laki − Szalai szerzőpáros polgárosodással kapcsolatos előfeltevésének. Kurkó egyfelől mintaszerű polgár, aki nemcsak saját üzleteivel törődik, hanem felelősséget visel környezetéért és közösségéért: közéleti feladatot vállal azzal, hogy rámenős fellépésével és jó kormányzati kapcsolatain keresztül megszabadítja Csíkszeredát a helyi maffiózótól, szponzorálja a hokisportot, jégcsarnokot épít egy faluban, hogy elfoglaltságot nyújtson a fiataloknak, felújíttatja az iskolát, megmenti a hegyvidéki tájakat a pusztulástól, és ezzel ismert és elismert tagja közösségének.

A tervek megbeszélése

A tervek megbeszélése (Út Calarasiba – Egy sikeres vállalkozó arcképe. Zsigmond Dezső, 2007)

Bár életkora alapján a második nagyvállalkozói generációba tartozik, az élénk közéleti szerepvállalásban bizonyosan szerepet játszik, hogy Erdélyben, az anyaországinál szűkebb magyar közösségben él és dolgozik. Székelysége, neveltetése és társadalmi gyökerei ugyanakkor a nagypolgáritól gyökeresen eltérő életformát, a tradicionális hegyi pásztor-gazdálkodó dolgos, szerény életmódját vésték bele ideálként, amelyet futó vállalkozásai miatt a jelenben nem tud megvalósítani, de a folyamatos földvásárlással arra törekszik, hogy egyszer ezt a vágyott életformát élhesse.

Értékrend és életmód

A magyar dokumentumfilm jelentősen módosítja a közvéleményben élő elképzelést az üzletemberek pénzközpontúságáról és mohóságáról. A szereplők szinte kivétel nélkül azt hangsúlyozzák, hogy nem a pénz motiválja őket, hanem az alkotás vágya és a sikerélmény (Alinka és Gabi a Mai módiban, az Újgazdagok két vállalkozója, a Tőkések vagyunk-ban legerősebben Rutai István). Az alkotás mellett a másik legfontosabb érték a szabadság és függetlenség. A Tőkések vagyunk főszereplői különösen nyomatékosan hangsúlyozzák ezeket az értékeket, bizonyára azért, mert elvesztésüktől rettegnek annak következtében, hogy egy nagy bank tulajdonává lesz cégük. Másik nézőpontból világítja meg a szabadságot a Mai módi, amely a multik középvezetőivel, menedzsereivel állítja szembe a vállalkozók életét. A film egyik főszereplője, Gabi kiugrott a nagyvállalati mókuskerékből és biogazdálkodásra, zöldenergia termelésére szakosodott vállalkozásba kezdett, [41] ezért kompetensen tud beszélni a két létforma különbségeiről. A vállalati lét jellemzője szerinte a kötöttség, az önálló gondolkodás és tervezés nélkülözése, az önmegvalósítás szűkössége, a valóságtól történő elszakadás és elkényelmesedés, amellyel szemben a vállalkozó önmaga urának és kalandokat megélő, alkotó embernek érezheti magát.

Mai módi

Mai módi. Szalay Péter, 2007.

Az Út Calarasiba főszereplője nem az újabb pénzszerzést, de nem is az alkotás örömét, hanem a bizonyítási vágyat tulajdonítja igazi hajtóerőnek, az erős felettes énnel rendelkező Kurkó János számára maga a munka jelenti a legfőbb értéket.

Bár saját bevallásuk szerint nem a pénz az elsődleges motiváció, és többnyire igyekeznek visszaforgatni a jövedelmet a vállalkozásba, azért a dokumentumfilm képei jómódról, helyenként szembeötlő gazdagságról árulkodnak. A vallomásaik alapján azonban ők nem pazarolják a pénzt, nem költik el értelmetlen luxusholmikra, hanem értelmes célokra fordítják. A pénzköltés kérdése legélesebben a Huszonéves üzletemberek és a Tőkések vagyunk nagyon gyorsan jelentős vagyont szerzett tulajdonosai esetében vetődik fel. Míg Rutai István már az előbbi filmben őszintén megvallja, hogy örömmel vette meg a régóta vágyott sportkocsit, Farkas Balázs még a második filmben is azzal a dilemmával küszködik, hogy volt-e joga megvenni gyerekkora álomautóját, egy Jaguárt. A film rendezője szerint a vagyonnal kapcsolatos lelkifurdalás a cégtulajdonosok Kádár-kori szocializációjából következik, akik szerény sorból jöttek, egalitáriánus elvek szerint nevelkedtek, szüleik egy része MSZMP-tag volt, ezért családjuk és önmaguk előtt is el kell számolniuk osztályátlépésük morális következményeivel. [42] Szemben Varga Ágota szituációs dokumentumfilmje, a Csintó cigányvajdájával, aki közszemlére állítja a vagyonát a születésnapi ünnepségén, amelyre fellépőként a kor legnépszerűbb zenészeit (Zámbó Jimmy, Pataki Attila, Zalatnay Sarolta, Lagzi Lajcsi) hívja meg, a Tőkések vagyunk, vagy mi? más etikai elveken nevelkedett szereplői látványos gazdagságuk mellett is igyekeznek szerénynek mutatkozni. A film címe szellemesen utal arra az identitásproblémára, amit a tőkéssé válásuk okoz, s ezt a vagyoni és státuszbeli ugrást kompenzálják a jelentős mértékű jótékonykodással és szponzorációval, valamint azzal, hogy továbbra is könnyed társasági viszonyt próbálnak fenntartani a beosztottjaikkal. A vagyonuk azonban önmaguk előtt sem letagadható. Rutai István, aki általában is a legprovokatívabban őszinte közülük, a következő kijelentést teszi: „Nagyon gazdag vagyok. Annyira gazdag vagyok, hogy az már kezelhetetlen saját magamnak. Az érzékenységi küszöbön már túljutott. Már tök mindegy, hogy plusz-mínusz százmillió forintom van vagy nincsen. Azért mindegy, mert az ember attól már nem lesz jobb vagy boldogabb.” Ezek a mondatok megerősíteni látszanak az üzletemberek mohóságáról kialakult közvélekedést, miközben azt támasztják alá, hogy nem a még több pénzért, vagyonért viszik a vállalkozásukat, hanem valami más motiválja őket.

A dokumentumfilmek másik visszatérő állítása, hogy a vállalkozói életforma elveszi az időt a magánélettől, és a baráti, szerelmi, házastársi kapcsolatok elszegényedéséhez, tönkremeneteléhez vezet. A Huszonéves üzletemberek brókerei arra panaszkodnak, hogy nincs idejük a családjukra, ajándékokkal vásárolják meg a feleségük, gyerekük szeretetét. A sikeres nagyvállalkozó elmagányosodását hangsúlyozza az Út Calarasiba című film befejezése. Kurkó János a dokumentumfilm utolsó harmadában két, hosszú életű szerelmi kapcsolatának tönkremeneteléről beszél sokat, házasságáról, amelyben ő önző módon, csak saját magára és vállalkozásaira tekintettel vett részt, nem hallgatta meg a nő családalapításra, gyerekre vonatkozó kívánságát, ami hosszú távon a kapcsolatuk felbomlásához vezetett. Zsigmond Dezső az anyag szerkesztésével húzza alá a nagyvállalkozói lét paradoxonát: Kurkó hegyvidéki házakat, áruházakat, szállodákat vásárolt meg és újított fel, közben magának nincs saját otthona, egy szállodai szobában él hónapok óta és egyetlen lakótársa a televízió.

Magányosan a hotelszobában

Magányosan a hotelszobában (Út Calarasiba – Egy sikeres vállalkozó arcképe. Zsigmond Dezső, 2007)

A vállalkozói és főként a nagyvállalati munkatársi életformát veszi kritika alá a Mai módi, ami az emberi kapcsolatok elsekélyesedésére, a „szingliségre” hegyezi ki a mai felső középosztálybeli fiatalok életét. Az emberi kapcsolatok minőségére irányuló rendezői kutakodást húzza alá, hogy Szalay Péter pszichológus szakértőként használta Csernus Imrét, aki a filmben szituációs formában bemutatott vállalati tréningeket vezetett, és az ott leszűrt, élesen kritikus tapasztalatait osztotta meg interjú formájában a nézővel. A korábban említett forgatási nehézségek miatt szociológiai értelemben nem tiszta a szereplők megválasztása, összemosódik két társadalmi csoport a filmben: a multinacionális nagyvállalatoknál dolgozó fehérgallérosok, közép- és felsővezetők, valamint a vállalkozók csoportjáé. A heterogenitásnak ugyanakkor jelentős hozadéka is van: rávilágít a két, jövedelmében egymáshoz közel álló csoport közti gondolkodásbeli, életvitelbeli szakadékra.

A multik beosztottjai óvakodtak a kamerától, a vállalati tréningeken kívül mindössze egy-egy árulkodó interjúrészletben mutatkoznak meg a filmben, viszont a lefilmezett tréningek jócskán árulkodnak az uralkodó gondolkodásmódról és értékrendről: egy férfi hatalmasat esve átugrik egy kötélen, hogy a többiek és a pszichológus előtt bizonyítsa, nem ismer lehetetlent.

Mai módi

Mai módi. Szalay Péter, 2007.

Az interjúkra és tréningekre reflektálva Csernus maróan éles summázatában a fogyasztói társadalom tipikus, jól funkcionáló és használat után eldobható alkatrészeinek tekinti a multik alkalmazottait. Az egyéni vállalkozók, saját céget vezető üzletemberek nem ilyenek, mint arra a film két főszereplője, a két vállalkozó nő életmódja és értékrendje rávilágít. A hosszú távú párkapcsolat hiánya mégis összeköti a két életformát Gabi személyében. A felsővezetőből lett gazdálkodónő párkapcsolati nehézségei a berögzült nemi szerepek által okozott konfliktusokat sejtetnek. Az ambiciózus és sikeres nő karrier terén a hagyományos férfiszerepet valósítja meg, amelyet a férfiak nem fogadnak el. A fiatalon magasra jutott nő mellett az egyetemi évfolyamtársából lett férj nem tudott lépést tartani a karrierlétrán, Gabi a vállalati és egyéb tréningek, tanfolyamok miatt elhanyagolta kapcsolatukat, ami együttesen, hosszú távon a házasság felbomlásához vezetett. A nő a vállalkozói létet már egyedülállóként kezdte és társadalmi státuszánál, határozott fellépésénél fogva azóta sem talált megfelelő partnert magának. Gabi családalapítással kapcsolatos elképzelésének naivitására a barátja hívja fel a figyelmet, aki szerint gyerekvállaláshoz nem talál úgy magának partnert, mint bakancsot a Caminóra. A másik nő, Alinka kétgyerekes férjes asszony, aki nagy erővel viszi az üzletet, és neveli a gyerekeit. S bár ő nincs egyedül (igaz, a férje nem jelenik meg a filmben), elárulja, hogy a vállalkozói, anyai, szeretői szerepből eredő stressz csökkentése érdekében altatót kell szednie vagy a sporttal keményen kiütnie magát. A stabil házastársi kapcsolat ellenére az átmenetiség élményét kölcsönzi Alinkáék életének, hogy évek óta nem saját házukban, hanem panziójuk egyik szobájában laknak, akárcsak az Út Calarasiba főszereplője. Mi is lehetne szebb összegzése a vállalkozó életének, mint a szállodai szobával metaforizált folyamatos útonlét!

A siker (relatív) sikertelensége

Az üzletemberekről szóló alkotások – talán az Elektra Kft-t leszámítva – nem kerültek be a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilm élvonalába, a formálódóban levő kánonba, a sokat emlegetett, reprezentatív munkák közé. [43] A viszonylagos sikertelenség oka abban keresendő, hogy a filmekben a leíró jelleg dominál, így a sok dialógus és a visszatérő, rutinszerű szituációk kevés megragadó, élményszerű részlettel ajándékozzák meg a nézőt, szemben a rendszerváltás vagy általában az élet veszteseiről szóló, kánonképző alkotásokkal. [44] Az emlékezetes mozzanatokat általában az interjúkban elhangzó hol pontos és érzékletes, hol provokatív és őszinte kijelentések nyújtják, mint amilyenek Kurkó János szavai arról, hogy a munka az egyetlen káros szenvedélye, a bizonyítási vágy, vagy Rutai István saját gazdagságáról szóló, a nézőben megrökönyödést keltő mondatai. A magyar dokumentumfilm-művészet mindazonáltal egy-egy drámai erejű szituációval belülről is megérteti a magyar vállalkozók sikeréhez vezető lendületet és elszántságot, a kapitalista vállalkozás valóságos természetének örömteljes vagy keserű mivoltát. Megragadó az a büszke öröm, amellyel az Újgazdagok építési vállalkozója ránéz az általa tervezett és építtetett házra. Feledhetetlen pillanat, ahogy Petrenkó János a végrehajtó által kirámolt házában, a meghagyott, szanaszét heverő tárgyak között azt magyarázza, hogy ő még hisz abban, hogy talpra fog állni egyszer. Emlékezetes az Elektra Kft. narratív kerete is: a film elején öten jönnek szembe a kamerával lelkesen, aktatáskával a kezükben, a cég megalapítása feletti közös örömükben, a végén a négy kirúgott, a tulajdonból kitett tag kullog el megverten és az egyedülivé lett tulajdonos-igazgató utánuk néz, majd visszamegy az irodájába.

Magára maradt egyszemélyes tulajdonos

Magára maradt egyszemélyes tulajdonos (Elektra Kft avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába. Schiffer Pál, 1995)

Schiffer Pál alkotása valószínűleg azért tud hatásában kiemelkedni a vállalkozókról szóló filmek sorából, mert a potenciális nyerteseknek induló vesztesekről szól, azokról az emberekről, akik egyszerre vesztették el a cégben a tulajdonrészüket és a jövővel kapcsolatos álmaikat. S mint ilyen, sűrítve meséli el az ország ismerkedését a kapitalista alapú piacgazdasággal. Minden megörökített egyéni siker ellenére a magyar dokumentumfilm által elmondott alapvető rendszerváltás-történet a kapitalizmussal kapcsolatos illúzióink elvesztésének története.

Jegyzetek

  1. [1] Kapolyi Lászlóról tervezett dokumentumfilmet készíteni Takács Mária Korszakok erőművésze címen a Titánia Master-Pro gyártásában, de az MMKA nem támogatta a tervet, így az nem valósult meg. (Takács Mária személyes közlése. Lásd továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján a Nemzeti Filmiroda által kiállított igazolást a Magyarországon készülő filmalkotások besorolásáról. www.nmhh.hu)
  2. [2] Az egyetlen jelentős kivétel Gyurcsány Ferenc, akiről politikusi karrierjének köszönhetően született a gazdasági tevékenységét is részletesen bemutató portré. (Ld. Debreczeni József: Az új miniszterelnök. Budapest, Osiris, 2006.) Gyurcsányról politikai pamfletfilm is készült (Pesty László: Egy hiteles ember, 2006), ám ez nem taglalja nagyvállalkozói karrierjét.  Petrenkó Jánosról szerzői magánkiadásban interjúkötet jelent meg. Felvégi Andrea – Gerl Zsolt: A Pekó. Petrenkó János. Szerzői magánkiadás, Ózd, 1990.
  3. [3] Csite András – Kovách Imre: A privatizáció. Új gazdasági elit és a vállalati tulajdon. In Kovách Imre (szerk.): Hatalom és társadalmi változás. A posztszocializmus vége. Budapest, Napvilág, 2002. 25.
  4. [4] Az Átlátszó (atlatszo.hu) egyike ennek a kevés, oligarchákkal kapcsolatos oknyomozó riportokat rendszeresen közlő orgánumnak. Az Origo és a Magyar Narancs portréiból is jól tájékozódhatunk. Pl. Fabók Bálint: a kőművessegédből lett pornókirály – portré a harmadik leggazdagabb magyarról. http://www.origo.hu/itthon/20121228-harmadik-leggazdagabb-magyar-gattyan-gyorgy-docler-holding-tulajdonosanak-portreja.html; Bogár Zsolt: Csányi Sándor OTP-vezér portréja. http://magyarnarancs.hu/belpol/csanyi_sandor_otp-vezer_portreja_-_i_resz_a_kivulallo-62643; Gavra Gábor – Bogár Zsolt: Az aranypolgár. Csányi Sándor portré II. rész http://magyarnarancs.hu/belpol/az_aranypolgar_csanyi_sandor_portre_ii_resz-64036; Csák Csongor: Demján Sándor portréja. http://magyarnarancs.hu/belpol/demjan_sandor_portreja_-_i_resz_a_varosalakito-62549
  5. [5] Nemzetközi példa erre a filmtípusra az Enron – A legokosabb srácok a teremből (Alex Gibney, 2005). Alex Gibney leleplező dokumentumfilmjei gyakran építenek egy oknyomozó kötetre, amelyből átveszik az anyagokat, érveket, a szerzőket szakértőként szólaltatják meg, és még a címük is egyezik a könyvvel, sőt a fejezetek címe is időnként azonos a könyv fejezetcímeivel. Ld. Bethany McLean − Peter Elkind: The Smartest Guys in the Room. The Amazing Rise and Scandalous Fall of Enron. New York, Portfolio, 2003. A könyv a Fortune magazin oknyomozói újságíróinak, a könyv szerzőinek cikkéből nőtte ki magát. Hasonló módon készült Gibney Casino Jack and the United States of Money (2010) című filmje az alábbi oknyomozó könyvből: Peter H. Stone: Heist: Superlobbyist Jack Abramoff, His Republican Allies, and the Buying of Washington. Farrar, Staus and Giroux, 2006. A könyv 2010-es kiadásának címe már megegyezik a dokumentumfilm címével. Stone is oknyomozó újságíró, aki előbb riportokban leplezte le Abramoff korrupt lobbitevékenységét. A rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilm történetében Obersovszky Péter Kulcsár Attilát és a K&H bankhoz kapcsolódó brókerbotrányt középpontba állító, ám arról keveset elmondó, csupán a politikai korrupció témájához ugródeszkaként használó Kulcsár & Haverok (2005) című munkája inkább hasonlít a Michael Moore-féle, az előzetes politikai koncepciót különféle retorikai eszközökkel hitelesítő politikai, mint az érvekben, adatokban, tényekben bővelkedő gazdasági oknyomozó dokumentumfilmekre. Részletesebb vizsgálatot igényelne annak a feltételezésemnek a bizonyítása, hogy a magyar dokumentumfilm-finanszírozás (MMKA, NKA, ORTT) is óvakodott a politikai kérdéseket nyíltan érintő témák támogatásától. A társadalompolitikailag érzékeny témák (szegénység, a romák helyzete, a fogyatékkal élők sorsa), amelyek csak áttételesen feszegették a politikusok felelősségét, folyamatosan kaptak pénzt a filmkészítést támogató alapítványoktól, míg gazdasági-politikai oknyomozó filmek nem. Lehetséges, hogy azért nem, mert ilyen témával nem is pályáztak, hiszen a kuratóriumok tevékenysége alakította a benyújtott pályázatok témáit, költségvetését is, és az alkotók részéről bizonyos fokú öncenzúrához vezethetett. A politikai dokumentumfilmek jellegzetes darabja, a Kulcsár & Haverok a vége főcímén egyetlen támogatót sem nevez meg.
  6. [6] A ritka ellenpéldák egyike Máté Krisztina Az első millióm története című riportműsora az RTL II-n, amelyből könyv is született. Lásd Máté Krisztina: Az első millióm. Budapest, XXI. Század Kiadó, 2014.
  7. [7] L. TÁRKI-kutatás: Az új tőkésosztály önképe, társadalmi megítélése. In Hankiss Elemér – Matkó István: A tulajdon kötelez. Az új tőkésosztály társadalmi szerepéről. Budapest, Figyelő, 1997. 61-88., különösen 62-63.
  8. [8] Laki Mihály − Szalai Júlia: Vállalkozók vagy polgárok? A nagyvállalkozók gazdasági és társadalmi helyzetének ambivalenciái az ezredforduló Magyarországán. Budapest, Osiris, 2004. 220.
  9. [9] Laki Mihály − Szalai Júlia: Vállalkozók vagy polgárok?  i. m., 175.
  10. [10] Almási Tamás személyes közlése.
  11. [11] Szalay Péter személyes közlése.
  12. [12] Czencz József Capitaly című filmje Stadler Józsefről elérhetetlennek bizonyult, a film készítője nem reagált megkeresésemre.
  13. [13] A vállalkozásból szerényen megélő, csak önmagukat foglalkoztató egyéni vállalkozókról szóló dokumentumfilmeket nem vizsgálom (pl. Kisfaludy András: Mucius [1998], Almási Tamás: Az út vége [2003], Almási Tamás: Acélkapocs [1994]).
  14. [14] Laki Mihály és Szalai Júlia Vállalkozók vagy polgárok?, valamint Tíz évvel később – magyar nagyvállalkozók európai környezetben (Budapest, Közgazdasági Szemle Alapítvány, 2013.) című munkái, továbbá Kolosi Tamás és Szelényi Iván Hogyan legyünk milliárdosok? avagy A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme (Budapest, Corvina, 2010.) című könyvei azért jelentettek különösen hasznos segítséget számomra, mert mindkét szerzőpáros túllép a számokon, adatokon, és egyaránt pár tucat nagyvállalkozó életútjának elemzéséből vonnak le szociológiai jellegű következtetéseket.  Laki és Szalai személyes interjúkat készítenek, amelyekből anonim módon idéznek részleteket, Kolosi és Szelényi nevesítve, a nyilvánosan hozzáférhető információkból állítanak össze miniportrékat.
  15. [15] 2005 körül kibontakozóban volt egy harmadik trend, a jobboldali politikai dokumentumfilmeké, amelyek érintették a baloldali politikusok gazdasági ügyeit is, és akár egy komoly oknyomozó gazdasági dokumentumfilmes irányzat kiindulópontját képezhetnék. Mint azonban korábban jeleztem, ezek a munkák nem jeleskedtek a gazdasági ügyek feltárásában, így ez az irányzat az üzleti dokumentumfilmeken belül nem indult el. Ld. még Varga Balázs: Tetten ért képek. Új politikai dokumentumfilmek. Filmvilág, 2010/12. 42-44.
  16. [16] Sós Ágnes személyes közlése.
  17. [17] Az Újgazdagokat is elemző tanulmányában Bóna László a felütés sugallatának megfelelően éles kritikával ír a két főszereplő vállalkozóról. Bóna László: Pénz, egyenes adásban. Filmvilág, 1998/8. 38-41. http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=3762
  18. [18] A Petis Mihály által vezetett hatalmas cégcsoport alaposabb gazdasági és szociológiai megértéséhez fontos adalék Kun István 2004-es riportja. Kun István: Gyár a keleti végeken.  Mozgó Világ internetes változata, 2004. szeptember. http://epa.oszk.hu/01300/01326/00055/12kun.htm. A riportban megjelenő nehézségek és ellentmondások hiányoznak a Zöldbáróból.
  19. [19] Ld. http://www.nytimes.com/1983/03/31/business/korf-is-bankrupt-head-accuses-bonn.html
  20. [20] Felvégi Andrea – Gerl Zsolt: A Pekó. Petrenkó János. Szerzői magánkiadás, Ózd, 1990.
  21. [21] Meglepő módon éppen a rendező régi barátja volt az, aki letiltotta a film televíziós sugárzását. (Sós Ágnes közlése.)
  22. [22] Cynthia Fuchs: It is a kind of Dance. Interview with Jehane Noujaim and Chris Hegedus. 2001. május 25. http://www.nitrateonline.com/2001/fstartup.html
  23. [23] Mint utaltam rá, az autós jelenetek dominanciájában szerepet játszhat az a praktikus szempont is, hogy vezetés közben a szereplő szabadon tud beszélgetni a filmkészítővel, és az interjú nem megy a munka rovására.
  24. [24] L. Carl Plantinga: Rhetoric and Representation in Nonfiction Film. Cambridge, Cambridge University Press, 1997. 104. Plantinga „kategorikus szerkezet” alatt egyetlen tárgyat különböző oldalairól körbejáró, a témát meggyőző szándék nélkül, szinkron módon bemutató nemfikciós szerkesztésmódot ért. A természettudományos ismeretterjesztő filmek élnek jellemző módon a kategorikus szerkezettel.
  25. [25] Egyedül a Kulcsár & Haverok használ retorikus struktúrát, ami azonban – mint a bevezetőben említettem – megjelölt témája ellenére nem Kulcsár Attila gazdasági üzelmeiről, hanem a „haverokról”, vagyis a politikai korrupció leleplezéséről szólt.
  26. [26] Szerb László és Kocsis-Kisantal Orsolya: Vállalkozói kultúra Magyarországon két napilap tükrében. Közgazdasági Szemle, LV. évf., 2008. március 243-261.o. Idézet helye: 247-249.
  27. [27] Uo. 244.
  28. [28] Uo. 245.
  29. [29] Uo. 245.
  30. [30] Kolosi Tamás – Szelényi Iván: Hogyan legyünk milliárdosok? avagy A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme. Budapest, Corvina, 2010. 12.
  31. [31] Laki-Szalai: Tíz évvel később – magyar nagyvállalkozók európai környezetben. Budapest, Közgazdasági Szemle Alapítvány, 2013. 40.
  32. [32] Ld. Az új tőkésosztály önképe, társadalmi megítélése. i. m. 77., Laki-Szalai: i. m. 181.
  33. [33] Röviden meg kell említenem a kritikai hullámmal szembeni ellenmozgást, a kapitalista vállalkozók apologetikáját, a sokatmondó, The Call of the Entrepreneur [A vállalkozó elhívatása, Simon Scionka, 2007] című, keresztény konzervatív szellemiségű propagandafilmet.
  34. [34] Ez az üzleti megoldás egybecseng a The Call of the Entrepreneur című film farmerből lett vállalkozójának történetével, aki a tej alacsony felvásárlási ára miatt volt kénytelen a szarvasmarha-trágyát feldolgozó létesítményt kifejleszteni.
  35. [35] Laki − Szalai 2004: 173.
  36. [36] Laki − Szalai 2004: 229.
  37. [37] Laki − Szalai 2013: 18.
  38. [38] Petrenkó és Palotás sorsa rövid időre összefonódik a Vállalkozók Pártjában, amelyet 1992-ben alapítanak, és oda ülnek át az eredetileg őket támogató pártok frakciójából. http://mult-kor.hu/cikk.php?id=7890.
  39. [39] Palotás János a ’90-es évek első felében a legnépszerűbb politikusok között volt a népszerűségi listákon. „Palotás egyszer belopta magát a közvélemény szívébe a taxisblokád idején a hevenyészve összehívott érdekegyeztető tárgyaláson tanúsított grandiózus alakítása nyomán, s úgy maradt” – írja Solt Ottilia és egy 1994-es közvélemény-kutatásra hivatkozik. L. Solt Ottilia: Közvélemény őfelsége. Beszélő, 13. 6. 14. http://beszelo.c3.hu/cikkek/kozvelemeny-ofelsege. A Szabadföld egy 2009-es cikkében a következőt írja: „A reményteli 1991-es esztendőben a népszerűségi lista élmezőnye így festett: Göncz Árpád: 82 pont, Palotás János: 73, Horn Gyula: 69, Orbán Viktor 67.” http://www.szabadfold.hu/cikk?18085. Tudomásom szerint Palotásról sem készült portréfilm.
  40. [40] L. http://fn.hir24.hu/gazdasag/2000/03/14/euroleasing_csoport_eln_k/
  41. [41] Szalay Péter személyes közlése szerint a rövid ideig tartó egyéni gazdálkodás után Gabi visszatért egy multinacionális vállalathoz komoly felsővezetői pozícióba.
  42. [42] Sós Ágnes személyes közlése.
  43. [43] Érdekes adalék ehhez, hogy a BIDF 2014-es szavazásán a 25 év legjobb 25 dokumentumfilmje közé egyik elemzett film sem került be.  Ld. http://bidf.hu/index.php?page=films#filmTab6
  44. [44] Csak néhány a sorból: Almási Tamás: Acélkapocs, Az út vége, Szívügyem (1996); Szederkényi Júlia: Barlang (2010); Csillag Ádám: Mostohák  (2000); Szekeres Csaba: Örvény (2010); Nagy Dénes: Másik Magyarország- Töredékek egy falu hétköznapjaiból (2013)
Erre a szövegre így hivatkozhat:

Stőhr Lóránt: Üzlet a kirakatban. Üzletemberek a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilmben. Apertúra, 2015. ősz. URL:

https://www.apertura.hu/2015/osz/stohr-uzlet-a-kirakatban-uzletemberek-a-rendszervaltas-utani-magyar-dokumentumfilmben/