Mind a kortárs filmben, mind az azt vizsgáló filmes tanulmányokban az utóbbi években előtérbe került egy olyan tendencia (leírása), mely távolról sem nevezhető egységesnek, de a legtágasabb hivatkozási alapjaként mégis a képi és a narratív önreflexió különböző összjátékai, összefonódásai nevezhetők meg. „Komplex narratíva”, „puzzle film”, „elmejátékfilm”, adatbázis-logika és a hozzá kapcsolódó modularitás, valamint a látványosság, a párhuzamos valóságok képi szimulációja – mind olyan fogalmak, melyek által a filmet értelmezők különböző elméleti kontextusokon keresztül ragadják meg a kortárs film elágazásait. Az Apertúra 33. tematikus száma a kortárs műfaji film önreflexív mintázataira fókuszál, tömegfilmes megvalósulásaiban és szerzői átirataiban egyaránt. Az önreflexió legalapvetőbb működésmódja, hogy a megkettőzés által távolságot teremt, s ebben a távolságban megjeleníti a jelölés formai és materiális keretrendszerét, valamint a tapasztalat, az identitás diszkurzív megalkotottságát.