„Mindig jobban szerettem a hármat, mint a kettőt.
Nem azért mert több, hanem mert a kettő néha kínos,
lehetetlen választás elé állítja az embert,
míg a három úgy látszik pozitívan, mint a földmérésben is,
vagy legalábbis virtuálisan egy területet bezár.” (Bódy Gábor) (1)

Van-e kiút a dualizmusból? Hiába telik-múlik az idő, a kettősség, a bipolaritás rendszere uralkodik az emberiségen és az emberek saját maguk is kettősségek megteremtői. Elképzelnek mennyországot és poklot, megkülönböztetnek férfiasat és nőieset, jót és rosszat, mértékletességet és mértéktelenséget, testet és lelket…jint és jangot. Vajon nem rejt-e ez a kétfelé osztás rettentő unalmat? Mert végtére is, amit elgondolunk egynek, annak minden ellentétének a kettőbe kell beleférnie; az egyik a másikat is behatárolja, nem csak önmagát. Aki megismeri az egyet, annak azon nyomban a másik ismerete is ölébe hullik? Ez persze lehet végtelen egyszerűsítés, de a dualizmus igenis követeli magának az egyszerűséget és a besorolhatóságot. A kettészakítás, a két pólusra osztás ténye igaz sok filmre is, ahogyan a Jó és az Igazság csak a Rosszal és Igazságtalansággal küzdhet, ahogyan a szép és gyenge nő szembekerül egy gonosz, csúf és erős férfival… Ezek a klisék nagyszerűen ábrázolják a kiszámíthatóságot, a precízen kimért kettősség kiváló formuláját, ami nagyszerűen mutat egy ég-föld világban.

b1

Nárcisz

Szükségszerű-e, hogy kétpólusúnak tekintsük a világot? Lehetséges maradandóvá tenni egy új rendszert, melybe nem csupán két ellentétes rész tartozik bele, hanem a semlegességek, a közömbösek és az eddig kívül rekedtek is helyet kapnak; az így kapott rendszerből már semmi sem marad ki? Bódy Gábor filmjeiben pontosan ez a fajta hármasság érhető tetten. Az ő rendszerében a három különböző pólus, a három eltérő karakter képes konfliktust, feszültséget produkálni. Ez a hármasság még véletlenül sem keverendő össze a tézis-antitézis-szintézis felosztásával. Bódy nem hozza létre a kettő segítségével a harmadikat, hanem a hármat külön-külön teremti meg. Olyasmi ez inkább, mint a nyelv, amely három különbözőségből (szintaxis, szemantika, pragmatika) egyesül, ahogyan a Pszichokozmoszokban (1976) az offenzív, defenzív hajlam és a közömbösség karikái töltik ki a téglalapot. A különböző karikák (üres, pöttyel a közepén, tömött) egy történet, egy film szereplőit helyettesítik, így a téglalapban való elhelyezkedésüket és mozgásukat kell, hogy jelentéssel töltse fel a néző, és a látottakat értelmezze, szabályszerűséget fedezzen fel benne. Így az első esetben, amikor az offenzív hajlamúak voltak többen, akkor a fölényben lévő karikák lassan, komótosan mozogtak, a lassúságuk következtében sokszor érintkeztek a náluk gyorsabban haladó közömbös és defenzív karikákkal, minek következtében az offenzív többség tempója felgyorsult. Ez a kísérlet lejátszható a defenzív hajlamú személyiségek és a közömbös többség részvételével egyaránt, amit a rendező meg is tesz. Bódy képzelt és megrajzolt „kozmoszai” később játékfilmjeiben is felbukkannak. Szereplői, szerepei szintén háromfelé oszthatók, három eltérő jellemet farag és eme karakterek épp úgy „összekoccannak”, akár a karikák. Ezek a találkozások képesek kiváltani a feszültséget, megteremteni a sorsfordító, történetforgató helyzeteket.

b2

Psyché

A hármas rendszer Bódy Gábor által kedvelt verziójára bukkanunk a Krétakör (1978) című adaptációjában. E filmben nem három eltérő jellemrajzot állít a középpontba, hanem többet, de a konfliktushelyzetek minden esetben három különböző karakterrel játszódnak le. Szinte minden konfliktust három ember okoz, él át vagy éppen próbál megoldani. A dráma első jelenetében anya és két gyermeke segítségével ismeri meg a néző a múltat és a jelenben létrejövő konfliktust, feszültséget. A következő jelenetben ismét három szereplőt látunk, csakhogy a testvér helyét a szerető veszi át, ezzel az új szerephármassal megoldódik az előzőekben kreált konfliktus, a feloldás megtörtént. A következő jelenetek mentesek mindennemű feszültségtől, egy-egy szereplő monológját beszéli el, arról beszámolva, hogy kivel mi történt az elmúlt esztendőkben. Ezt követi a második konfliktus, amit ismét a fiútestvér szít, ezúttal húga és egy másik asszony közreműködésével. Ez a konfliktus egész sor összecsapást indít el, valamennyi összetűzés három személy körül összpontosul. Minden játszmában azonosan reagálnak, azonos habitussal bírnak a szereplők (felbujtó, elnyomó, elnyomott) és a Pszichokozmoszokban ábrázoltan hatnak egymásra. A végső megoldást az összes feszültségre szintén három ember közösen oldja meg (a többi szereplő ebben az esetben is mellékes, mivel szerepük másodlagos, vagy éppen meg sem szólalnak). A feszültségek lezárása alkalmával nem változik egyetlen karakter egyetlen tulajdonsága sem, a kulcsot nem egyfajta habitus- vagy személyiségváltás adja, hanem egy új „független”, tehát kívülálló, az eddigi események szempontjából közömbös karakter. A helyzetek, kapcsolatok kristálytiszták, a szereplők személyisége letisztult, ellenpontozzák ugyan egymást, de mindezt egy hármas rendszerben téve, hogy a feszültség megteremtődjék annak rendje és módja szerint.

Az Amerikai anzix (1975) három magyar szabadságharcos lehetséges út-vonalait húzza meg a forradalmak elzúgta után. 1849 Temesvár, 1855 Sebastopol, 1860 Toscana, 1865 Észak-Karolina és hogyan tovább? A három embertípus három különböző irányba indul. Fiala János, a pragmatista az északi hadsereg győzelme után nem keres újabb harcmezőket, elfogadja a transzamerikai vasúttársaság ajánlatát, és beáll mérnöknek. Bódog, az idealista még mindig Magyarország felszabadításán spekulál, az amerikai polgárháború befejeztével szíve hazahúzza. Vereczky, a fatalista, miután túlélt számos lovasrohamot fegyvertelenül, a fegyverszünet bejelentésekor egy hinta lesz a veszte. Három karakter, három életút, ami időről időre metszi egymást, de nem hat a másikra, nem változtatja meg a másik útirányát. Bódy statikus jellemei a szabadsághoz való emberi viszonyulások térképvázlatát rajzolják meg mérnöki pontossággal.

b3

Zedlicz báró

A Nárcisz és Psyché (1980) a legszembetűnőbb példa arra, hogy Bódy a film középpontjául három – szinte archetipikus – embert is kiemel. Ungvárnémeti Tóth László, költő, tudós, polihisztor, a nárcisztikus ember alaptípusa. Attribútumai a víz és a tükör. Nárcisz nem ad, hanem folyvást elvár pénzt, szerelmet, dicsőséget. Az erkölcsi és esztétikai tisztaság megszállottja, miközben mocsokban hempereg. Tekintetét a mozdulatlan ideák világára szegezi. Az Egyet kutatja. Lónyai Erzsébet, költőnő, az érzékiség, a játékosság, a szenvedély, a nőiség megtestesítője. Psyché nem a mozdulatlan ideákban hisz, hanem a változékony jelenben, a matériában, a testiségben él, akár a szüntelenül lobogó tűz. Nem az erkölcsi és esztétikai tisztaság híve, tettei és alkotásai azonban mégis kiállják az idő próbáját. A két alaptípus, Nárcisz és Psyché taszítva vonzza egymást örökkön-örökké a száz évnél is hosszabbra nyúló filmelbeszélés során. A két ellentétes jellem mégsem fedi le az emberi ideálok sokféleségét, ezt sugallja Bódy a harmadik főhős, Zedlitz báró felléptetésével. A báró tapasztalt világfi, aki érzéki gyönyörökhöz és anyagi javakhoz juttatja Psychét. Érdeklődése egyszerre testi és földi, másfelől égi és metafizikai. Egyesíti magában Nárcisznak és Psychének a legjellemzőbb tulajdonságait, de sántasága arra utal, hogy a teljesség nem lehet az ő birtokában sem. Mert az emberben, a világban nincs Egység, ahogy Nárcisz gondolja, hanem sokaság van és az egymásnak ellentmondó erők és típusok küzdelme és vonzódása.

A Kutya éji dalában (1982) is tetten érhetők hasonló típusok, de a három főhős már nem feleltethető meg pusztán egyetlen archetípusnak, hanem szélsőségesen eltérő. A Nárcisz és Psyché rendezett világát a káosz váltja fel, ahol skizofrén személyiségek keresztezik egymás útját. A három főhős: az álpap-ügynök, aki megváltó szerepben tetszeleg, miközben egy titkos szervezetet szolgál ki. A csillagász-zenész, aki hol a titokzatos ég végtelenét kutatja, hol pedig nyers erővel, állatias ösztöneit szabadon eresztve tombol a színpadon. A nő falusi családanya és szexualitástól párolgó ösztönlény, aki gyermekét és férjét hátrahagyva, a pesti alternatív művészvilágban keresi az önmegvalósítást. A három ember útja ismét csak futólag találkozik, de ezek a vonalak már nem egy képzeletbeli térkép vázlatát, hanem a Káosz irkafirkáit vésik a vászonra.

Bódy nem lélektani realista, hanem metafizikus rendező, aki képes hármasságokban gondolkodni, felváltani a dualizmust. Hősével, Nárcisszal szemben nem az Egységben és a kizárólagos ellentétekben, hanem a hármasságban gondolkodik, és képes területet körülhatárolni, egész világokat átfogni.

Erre a szövegre így hivatkozhat:

Pazár Sarolta: 3? Apertúra, 2008. tél. URL:

https://www.apertura.hu/2008/tel/pazar-3/