A film kalandja elválaszthatatlan az írott szövegtől, mintha csak kikényszerülnének a filmes alkotóból a szavak, filmes univerzumát olvashatóvá próbálja tenni, mintha ezzel létrát, kapaszkodót építene mindazoknak, akik hasonlóképpen közelinek és mégis titokzatosnak érzik a mozgóképek világát. Bódy Gábor olyan kivételes filmalkotó, aki következetesen leírta filmes gondolatait a legkülönfélébb műfaji lehetőségeket próbálva ki – esszé, tanulmány, vallomás, biográfia, levél, tervezet, forgatókönyv, jegyzet – olykor pedig akár szabad ötletek jegyzékét vetette papírra. Filmes gondolatai jól irányzott céltudatossággal átfogó képet nyújtanak a film ontológiai determinációiról, kiaknázatlan lehetőségeiről és nehezen racionalizálható dimenzióiról. Mindarra, ami számára a film létjogosultságát igazolta, magyarázatot, argumentumokat keresett, filmes kísérletei szoros összefüggésben bomlottak ki nyugtalanító elméleti kérdéseivel. Bódy életművének szerves részét képezik a filmes írások, amelyek úgy illeszkednek a filmjeihez – legyen az akár nagyjátékfilm, akár filmes játék az ollóval -, mint kiegészítő tartozék, mint szükséges keret, mint hóban a rókalábnyom: „Ahogy a rókaláb hagy nyomot a hóban, minden egyes filmkocka egy megtörtént pillanat sziluettje, halotti maszkja.” (Bódy Gábor: Hol a valóság? 105.)

g1

Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások I., Akadémiai Kiadó, 2006 – könyvborító

Bódy filmes írásai önálló dokumentumok, nemcsak a Balázs Béla Stúdió lelkes fiatal alkotóinak avantgardista szellemét, éberségét, kísérletező-kedvét, tenni-akarását és újító munkáját fémjelzi, nemcsak a történelmi kor lenyomata, amely küzdelmes harctere volt a mozgóképes munkának, hanem egy kozmikus nézőpont érvényesülésére is lehetőséget kínál, hiszen olyan átfogó tézisek megfogalmazásával találkozunk a Bódy szövegekben, amelyek gyakorta túlmutatnak korának lehetőségein, olyan megfigyelésekkel, megállapításokkal telítettek ezek a szövegek, amelyek olykor az európai filmelméleti kutatások megelőlegezői. A filmnyelv definíciójából és elemzéséből fakadó vívódások, olykor ellentmondásokkal teli ténymegállapítások mintegy előrevetítik azokat a kortárs filmelméleti vizsgálódásokat, amelyek Deleuze fogalmaival élve a filmkép, a mozgás-kép és az idő-kép nyomvonalán haladnak.

A reprezentatív képrögzítő technikákat Bódy (1) (1983) mint archeobiológiai kövületeket írja le, Deleuze (2) (1983) a látványkép archeológiai jellegéről beszél (3) . A filmkép időbeliségének vizsgálata során Bódy Pasolinire hivatkozik, a feltétlen jelenidejűséggel és a halállal hozza azt összefüggésbe, hiszen a filmképet mint halotti maszkot definiálja illetve a kép, a fotó, a film mágiáját (4) a megállított idő lehetőségében látja. Hasonlóképpen Deleuze ugyanabban az időben, mondhatni párhuzamosan idézi Pasolinit a filmidő beteljesítése kapcsán, ahol a halál mint idősík-konglomerátum bukkan fel. (5) A varratnélküli képi metaforák fogalmát Pasolinitől (6) kölcsönzi Bódy, a fogalom azonban egy teljesen független szálon a suture-elmélet képviselőinek köszönhetően új teret hódított, természetesen nem a metaforikus értelmezés aurájában. Mintha Deleuze és Bódy azonos gondolatsémákat követnének, előbbi az Időképben egyértelműen szétválasztja a mozi elméletét a mozitól magától, hiszen a filmelmélet nem a filmről magáról szól – állítja a francia filozófus -, hanem azokról a fogalmakról, amelyek a film kapcsán létrejöttek, használatba kerültek (7) , Bódy pedig már 1972-ben megfogalmazza, hogy a film elmélete nem fejezhető ki szavakban, az elmélet maga is film kell legyen. (8)

Bódy profetikus jóslatai mára beigazolódtak, a film, a videó, a filmalkotás ma már mindannyiunk számára elérhető, a Balázs Béla féle népművészettől elvezetett az út a tömegkultúráig, a filmkészítés feltétlen reflexéig, ahogy azt Bódy megfogalmazta.

Bódy írott életművének összegyűjtésére mindeddig nem került még sor, a korábbi kiadványok töredékesen mutatták be egy-egy szeletét ennek a terjedelmes és szerteágazó, sokszínű filmelméleti munkának. Az Akadémiai Kiadó felvállalta, hogy a teljesség igényével közzétegye Bódy Gábor írásos munkáit Zalán Vince szerkesztésében, ez nemcsak értékmentő tisztelgés az alkotó és a mű előtt, hanem kapunyitás is az olvasóközönség számára, mert végre hozzáférhetővé válik egy áttekinthető filmes eszmerendszer. Az első kötet már ott található a könyvesboltok polcain, interneten is megrendelhető. A kiadvány nemcsak tartalmi vonatkozásban rendhagyó, hanem látvány-élmény is, a borító illetve az egyes oldalak megszerkesztettsége méltó formai kerete a publikált szövegeknek. A kollázstechnikával készült borító az Amerikai anzixot idézi meg, a végtelen megjelenítésének pillanatnyi lenyomataként a lendülő hinta akár szimbóluma is lehetne a kiadványnak, amely egy folyton változó nézőpontból megvilágított filmes világ – alkotás és percepció – lenyomatainak tárháza.

A könyv előhangját Tarr Béla jegyzi egy nagyon személyes, olykor kinyilatkoztatás-szerű ténymegállapítások és minősítések megfogalmazásával, mintegy beavatás-jelleget öltve belebbenti az olvasót egy sajátos mű hangulatába, de a bevezető egyes mondatait akár maga Bódy is írhatta volna, annyira idézi ez a prológus-szöveg azt a szigorú, tömör, mélyfúrásokkal teli stílust, amely egyértelmű jellemzője a Bódy-szövegeknek.

Nemcsak szövegekkel találkozhatunk a gyűjteményes kötetben, hanem számos fotó idézi Bódy életének egy-egy momentumát, olyan eddig még nem publikált képek is felbukkannak, amelyek a maguk intimitásával a 60-as, 70-es, 80-as évek hangulatát hozzák vissza, olyan korképek, amelyek a filmes berkek zegzugaiba is elvezetnek, azokat a dimenziókat tárva elénk, ahonnan a Nárcisz és Psziché vagy a Kutya éji dala merítkeztek. Az illusztráció szépségével elhelyezett fényképek a kalauz szerepét töltik be, az időutazáson túl keretet alkotnak a Bódy-életmű számára.

g2

Nárcisz és Psyché (Bódy Gábr, 1980)

Az olvasó olyan rendszerezett munkát vehet kezébe, amely nem kronológiai sorba helyezve kínálja fel a filmes szövegeket, hanem a műfaji, tartalmi, formai jegyek alapján csoportosított egységek kohéziója biztosította szerkezeti váz bizonyosságát is kapja. A szakma mellett ez a könyv megszólítja mindazokat, akik láttak már Bódy-filmet, akik szeretik a filmet, akik gondolatébresztő médiumra leltek a mozgóképekben, azokat is, akik közel szeretnének férkőzni a még ismeretlen, érthetetlen területhez, amely egy moziélmény után körvonalazódik. Bódy Gábor stílusa egyszerre szakszerű és érthető, átfogó és közeli, megszólít, nemcsak elmond, valahol ott billeg a filozófiai esszé és a bensőséges levél, a tudományos előadás és a meghitt beszélgetés között, Bódy a szavak kötéltáncával soha nem engedi el olvasóját, mert amit leír, az gejzírszerűen feltörő kétely és bizonyosság, gondolat, amely a filmek tárházában érlelődött. Apró feljegyzések mellett találkozhatunk precízen megszerkesztett forgatókönyvekkel, szinopszisokkal, ezek iskolapéldái is lehetnének a műfajnak és a tanoncok eledele, de olyan tudományos igényességgel felépített konstruktumra is, mint amilyen a Filmiskola, ez utóbbi a tanítómester munkája, aki tudását nem csupán a filmalkotásban, hanem a filmes tapasztalat, a filmes gondolkodás továbbadásában is kamatoztatni akarta.

Ezzel a könyvvel nemcsak Bódyval találkozhatunk, nemcsak alkotásainak műhelyébe tekinthetünk be, hanem a film elől gördül le egy újabb fátyol, a film és filmek elől, hiszen ha Huszárik Elégiájáról írt gondolatait olvassuk, akkor az egyes filmen túl, felsejlik valami a mozgókép legmélyebb lényegéből is, olyan kapukat nyit meg, amelyet maga a filmtapasztalat nehezen vagy egyáltalán nem tudott megtenni, a szavak erejével szolgálja a látás próbára tevő, csábító, elkápráztató, provokatív kísértéseit és olykor döbbenetes erővel kirobbanó katarzisát.

Erre a szövegre így hivatkozhat:

Fám Erika: Kozmikus nézőpontból. Apertúra, 2008. tél. URL:

https://www.apertura.hu/2008/tel/fam-kozmikus-nezopontbol/