menu
 
Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek
Adaptációk az 1945 utáni magyar filmben (vázlat)
jegyzetek irodalomjegyzék képek szerző linkek nyomtatás

 

Gelencsér Gábor

ELTE BTK Esztétika Szakán végzett, majd ugyanott szerzett PhD fokozatot.

Dolgozott a Magyar Filmintézetben archivátoraként, a Filmkultúra című folyóirat szerkesztőjeként, az Intézet könyvkiadványainak szerkesztőjeként, majd tudományos munkatársként.

Tanított az esztergomi Vitéz János Főiskolán, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Jelenleg az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének Filmelmélet és filmtörténet szakán tanít adjunktusként, valamint a magyar filmtörténeti kurzust vezeti a Színház- és Filmművészeti Egyetemen DLA programján

Részt vett a Nemzeti Alaptanterv Mozgóképkultúra és médiaismeret elnevezésű műveltségterületének kidolgozásában, közreműködött az ehhez kapcsolódó tankönyv megírásában, valamint összeállította a tankönyvhöz társuló szöveggyűjteményt, amelyet 2002-ben az Oktatási Miniszter eredeti tankönyvvé nyilvánított.

Ezen kívül több filmes tárgyú tanulmánykötetet, kézikönyvet, lexikont, katalógust szerkesztett, és lektorként is közreműködött ilyen jellegű kiadványok elkészítésében.

Különböző lapok, többek közt a Filmtett, Iskolakultúra és a Filmvilág szerkesztőjeként is dolgozott, illetve dolgozik.

 

 
kezdőlap | cikkek beküldése | hírlevél | szerzői jogok | impresszum