menu
 
Celestino Deleyto: Fokalizáció a filmi elbeszélésben
jegyzetek irodalomjegyzék képek szerző linkek nyomtatás

 

I.

Egy nemrégiben megjelent tanulmányában C. D. Tolton a próza és a filmi elbeszélés (1) narratológiai fogalmait vizsgálva Louis Malle Felvonó a vérpadra (1958) című filmjének egy jelenetét elemzi, és ezt mondja: „(...) a nézőben fel sem merül, hogy megkérdőjelezze ezt az erkélyre való kilépést, amely indokolatlan a narrációs nézőpont által” (1984, 277. o., Saját kiemelésem C. D.). A „narrációs nézőpont” kifejezés a narráció és a nézőpont fogalmak összetévesztését jelenti, melyet a modern narratológia az elbeszélő szövegek esetében a fokalizáció fogalmának bevezetésével próbált feloldani. A kifejezést először Gérard Genette használja a Figures III-ban (1972), ám azóta is állandó vita tárgyát képezi. (2) A Nouveau discours du récit-ben, melyben felülvizsgálja elméletét, Genette a következőképpen határozza meg a fogalmat: „une restriction de »champ« c'est-á-dire en fait une sélection de l'information narrative par rapport á ce que la tradition nommait l'omniscience” [a »mező« behatárolása, vagyis valójában a narratív információ szelektálása ahhoz képest, amit a hagyomány mindentudásnak nevez] (1982, 49. o.). A mező behatárolását, a narratív információ szelekcióját nem szabad összetéveszteni a narráció tevékenységével. A regény narrátora az az ágens – attól függetlenül, hogy szereplője-e a regénynek, vagy sem –, aki kimondja a szavakat, de nem szükségszerűen esik egybe azzal, aki szelektálja az információkat, amelyek eljutnak az olvasóhoz. Azaz, a regényben a fokalizáció megelőzi a narrációt, következésképp egy bizonyos fokig független tőle. Ugyanazt az információt el lehet beszélni például egy homodiegetikus, illetve egy heterodiegetikus narrátor segítségével is (hagyományos megnevezésekkel első- vagy harmadik személyű elbeszélő (3)). A különbségtétel, mely az utóbbi években a narratív elméletben elfogadottá vált, aközött van, akik látnak (pontosabban, akik észlelnek) és akik beszélnek. E két mozzanatot a genette-i módusz (ő beleérti a temporális aspektusokat is) és a hang kategóriájának megfeleltetve lehetne vizsgálni.

Genette fokalizáció fogalmát Mieke Bal (1977) (4) veszi át, fejleszti tovább és alakítja át. Anélkül, hogy elutasítaná Genette felfogását a fokalizáció fontosságát hangsúlyozza a szövegelemzésben, (5) Bal azonban a fogalom „észlelési” oldalát emeli ki: „A fokalizáció […] a látásmód és a »látott«, észlelt közti viszony” (1985, 100. o.).  E meghatározás maga után vonja egy fokalizáló – a látás eredete, illetve a látás létrehozója – és egy fokalizált – a látás tárgya – jelenlétét  minden narratív szövegben. A fokalizált, a látás tárgya az, ami aztán „szavakba van öntve”, és elbeszélve a szövegben egy olyan ágens által, aki nem szükségszerűen egyezik meg a fokalizálóval. Ebben az értelemben a szöveg egésze fokalizált valamilyen módon, míg a fabulának (Genette és más narratológusok terminológiájában történetnek) lehetnek olyan „nem-fokalizált” elemei, amelyek éppen ezért teljesen kimaradnak a szövegből. Csak a fizikailag vagy pszichológiailag észlelt információ jelenhet meg a szövegben. Nyilvánvaló tehát, hogy Mieke Bal számára az információ szelekciója nem más, mint maga az észlelés.

A Mieke Balnak adott válasz legerőteljesebb részében Genette elutasítja a fokalizáló és a fokalizált meglétét a narratív szövegekben:

„Pour moi, il n'y a pas de personnage focalisant ou focalisé: focalisé ne peut s'appliquer qu'ua rècit lui-même, et focalisateur, s'il s'appliquait à quelqu'un, ce ne pourrait ętre qu'ŕ celui qui focalise le rčcit, c'est-à-dire le narrateur - ou, si l'on veut sortir des conventions de la fiction l'auteur lui-męme, qui délègue (ou non) au narrateur son pouvoir de focaliser, ou non.” [„Számomra nem létezik fokalizált vagy fokalizáló szereplő: a fokalizált csak magára az elbeszélésre alkalmazható, és ha alkalmaznánk valakire a fokalizáló kifejezést, az nem lehetne más, mint az, aki fokalizálja az elbeszélést, vagyis a narrátort – vagy, ha ki akarunk lépni a fikció konvenciói közül, maga a szerző, aki átadja (vagy nem adja át) a narrátornak a fokalizáló képességét.”] (1982, 48-9. o.)

Ez egy olyan talányos részlet, mely a fokalizációt a szövegen kívülre látszik helyezni, igen közel ahhoz a pozícióhoz, amelyet Wayne Booth beleértett szerzőnek nevez, mely fogalmat Genette történetesen ugyancsak elutasít mint olyan irreleváns kategóriát, amelyet mindig be tudunk helyettesíteni a valódi szerző fogalmával. Véleményem szerint, az így körvonalazódó álláspont három szempontból is veszélyesnek tűnik:

a, Nyilvánvaló, hogy az elbeszélésben az információ szelekciója bizonyos értelemben mindig a szövegen „kívül” történik, a szerző hajtja végre, de éppen azért, mert a szerző a szövegen kívül van, az ő működése nem szükségszerűen releváns egy olyan vizsgálat számára, amely a szöveggel foglalkozik. Ha a fokalizáció erre az auktoriális szelekcióra vonatkozik, akkor a fogalom maga is irreleváns, hiszen az olyan hagyományos terminusok, mint a „szerzői perspektíva” vagy „elbeszélői nézőpont” megfelelőbbeknek tűnnek. (6)

b, A kiinduló kérdés, a ki lát?, szemben azzal, hogy ki beszél?, következetlenné válik, mivel a logikus választ, miszerint a „fokalizáló” lát, Genette elutasítja, és implicit módon értésünkre adja, hogy ő mindkét kérdésre ugyanazt válaszolná.

c, Ha elfogadjuk Genette álláspontját, akkor az olyan aspektusok, mint az időkezelés, a szereplők és a tér megalkotása ugyancsak a fokalizáció tevékenységének eredményei lennének, anélkül, hogy ennek a tevékenységnek lenne egy szövegen belüli alanya.

Számomra úgy tűnik, hogy a tér, az idő és a szereplők vizsgálatának elkülönítése a fokalizáció – vagy, ha jobban tetszik, a perspektíva vagy a nézőpont (7) – elemzésétől az elbeszélő szöveg teljesebb megértését nyújtja abból a szempontból, hogyan lesz a fabulából történet, mint a hagyományos vizsgálat, amely a mindentudó szerzőt tekinti végső soron felelősnek mindenért, ami a szövegben történik. (8)

Éppen ezért a továbbiakban inkább Bal fokalizáció fogalmát fogom használni, nem pedig a Genette-ét. Genette megjegyzéseinek elutasításával csupán azt a lehetőséget emelem ki, hogy a fabula ágense fokalizálhatja azt az információt, amelyet mi befogadunk, éppen úgy, ahogy ezt egy külső ágens is megteheti (bárhogy nevezhetjük, kivéve „valódi szerzőnek”), éppen úgy, ahogy (bár ez ritkább) egy történetbeli szereplő is létrehozhat teret, időt és más szereplőket. Az is igaz, hogy elméletileg a szereplő-fokalizáló is a maga során mindig egy külső fokalizáló által fokalizált (pl. egy olyan ágens által, aki nem része a fabulának). E külső fokalizálónak a vizsgálata azonban nem mindig annyira releváns, mint a belső fokalizálóé, különösen, ha szereplő általi fokalizáció fordul elő a szövegben. Mindenesetre a fokalizáció két vagy akár több szintjének létezése és a köztük fennálló különféle viszonyoknak a vizsgálata központi jelentőségű a szöveg történetszintjének elemzésekor, ahogy ezt Mieke Bal is hangsúlyozza (1985,116. o.). (9)

 

 

 
rólunk | cikkek beküldése | hírlevél | szerzői jogok | impresszum