|
5.3. A figyelem pontatlanságából fakadó vizuális reflexív megoldások Végül álljon itt két olyan reflexív hatás, amelyek szintén a kognitív rendszerünk sajátosságaira épülnek, ám nem a tér síkszerűvé tételén vagy a térbeliséggel kapcsolatos érzetünk meggyengítésén alapulnak. Bizonyára több ilyen megoldás is létezik, mi csak két rokon fajtát azonosítottuk. Ezek az észlelés pontatlanságából vagy „érdektelenségéből” fakadnak, vagyis azt használják ki, hogy bizonyos, a képen látható információk – feltehetően a fabulára összpontosítás miatt – nem eléggé fontosak vagy kiugróak ahhoz, hogy megjegyezzük őket, s így jelentősen megváltozhatnak két beállítás között. A jelenség „változásvakság” (change blindness) néven jól ismert a kognitív pszichológiai szakirodalomban, s az utóbbi években kiemelt figyelmet kapott (Rensink 2000, Simons és mktsi. 2002). Tudatos filmes alkalmazása azonban bizonyosan nem a kognitív rendszer működési hibái láthatóvá tételének szándékával, mint inkább a filmes konvenciók karikírozásaként következik be. 5.3.1. Változásvakság: képelem színének változása A filmes konvenciók, azon belül a tér-idő kontinuitás felrúgásaként kategorizálhatjuk Jean-Luc Godard filmjeinek azon jeleneteit, ahol egy-egy szereplő ruhája színt vált, vagy lecserélődik egy jelenethez vagy jelenetsorhoz tartozó két 5.3.2. Változásvakság: a szereplő megváltozó identitása A szereplők identitáscseréje többször is felbukkan a filmtörténetben (pl. Fellini 8 és féljében, 1963), de legtöbbször nagyon is hangsúlyos, feltűnő megoldás, s ritkán szorítkozik arra, hogy szinte észrevehetetlen zavaró hatásként billentse ki a nézőt a reflektálatlan befogadás folyamatosságából. Épp így, könnyeden, szinte csipkelődő kihívásként használja ki figyelmünk pontatlanságát Maya Deren több kisfilmje is, legsikerültebben talán az At land (A szárazföldön, 1944), amelyben az óvatlan nézőnek csak a jelenet másodszori, harmadszori megtekintése után tűnik fel, hogy a film közepe előtt látható séta közben a főszereplő beszélgetőpartnere két beállítás, illetve az ide-oda svenkelés között ötször is megváltozik ([kép] 168a-f).
6. Összefoglalás Dolgozatunkban a reflexív, elidegenítő filmes megoldások azon fajtáit vizsgáltuk, amelyek inkább az észlelés érzékiségében, mintsem az ún. magasabb rendű, fogalmi természetű kognitív működésben gyökereznek. A különbség gyakran fokozatbeli, ám, próbáltunk érvelni, világosan kimutatható. Az ilyesféle reflexív hatások esztétikai értékét kognitív filmelméleti elfogultsággal három lehetséges kognitív működéstípusra vezettük vissza: i) a film alapján a befogadóban képződő jelentések összetettségének és a sokasodó jelentés körbeírhatatlanságának a számbavételére; ii) az egymással a narratív szinten össze nem illő elemek metaszinten történő összeegyeztethetőségének felfedésére; iii) az észlelés mint nem-fogalmi folyamat végső soron szelekciós előnyt hordozó önértékére. Ezzel a vizuálisan reflexív filmes megoldások magyarázatát igyekeztünk megadni. Általánosságban amellett érveltünk, hogy a vizsgált megoldások erénye az, hogy a befogadó nem-fogalmi jellegű figyelmét a főárambeli filmeknél uralkodó fogalmi, fabulára irányuló figyelem ellenében előtérbe hozzák, felfokozzák, vagyis a befogadót kibillentik a megszokott filmnézési folyamatból. Úgy találtuk, a legkifinomultabb megoldások mindezt tolakodó feltűnés nélkül érik el, jellegzetesen (ha nem is kizárólag) távol-keleti filmekben. (37) Igyekeztünk a vizuális reflexivitás alapvető fajtáit szisztematikus osztályozásba foglalni, különválasztva a filmkép síkszerűségének illúzióját keltő, a nézői térérzet megzavarására törekvő, valamint a figyelem pontatlanságát és tehetetlenségét kihasználó hatásokat. Jóllehet taxonómiánk bizonyosan nem teljes, és érvelésünk sem biztos, hogy teljes egészében megállja a helyét, reménykedünk abban, hogy a tanulmányunkban foglaltak hasznosan egészítik ki a filmre mint alapvetően elbeszélő jellegű művészetre tekintő, hagyományosabb filmelmélet eredményeit. (38)
Pólya Tamás – Kapronczai Erika: A vizuális reflexivitás kognitív elméletéhez.
|
|||||||||||||||
