A kis ártatlanok

A körbe ideje bevonni a Chato földje és a Bosszúvágy-széria első három részének rendezője, Michael Winner által készített Éjszakai jövevényeket is. A „trió” harmadik darabja prequelje az eredeti sztorinak, vagyis azokat az időket mutatja be, amikor Quint és Miss Jessel az élők sorában voltak és különböző módokon befolyásolták a gyerekeket. Ekként nyilvánvaló - már a vállalkozás természetéből adódóan is -, hogy az Éjszakai jövevények esetében eleve nem kérhető számon az, hogy kövesse szerkezetileg a James-művet. Amit számon lehet kérni rajta, az az, hogy mennyit bont ki az eredeti regényben elhangzottakból és mennyit vesz át a Clayton-filmből. [nightcommers 1-3]

Az Éjszakai jövevények gyakorlatilag konkretizálja azokat az elemeket, amelyek a múltra vonatkoztak a regényben (l. a nevelőnő és Mrs. Grose dialógusait, különösen 6-8. fejezet). Ezek az információk eredetileg meglehetősen tágan értelmezhetők (Quint alantas volt, és mindenkivel érvényesíttette az akaratát, Miss Jessel kedves, ám becstelen teremtés volt), csak ritkábban konkretizálhatók (mint pl. hogy Quint és Jessel viszonyában a gyerekek olyasmit is láttak, amit nem lett volna szabad). Winner filmje pontosan azt követi el, hogy konkrétumra cseréli föl ezeket a többféleképpen kitölthető információkat (beleértve az obskúrus személyek rejtélyes halálát is). Az Éjszakai jövevények tehát szereplők sorát (Quint, Miss Jessel, Mrs. Grose, Miles, Flora, a nagybácsi, sőt végül a nevelőnő) és a közeget (késő XIX. századi angol birtok, tóparttal) örökli az irodalmi műből, történetét pedig az ott fölbukkant információ-töredékekből igyekszik megkonstruálni. Merthogy nem rekonstruálni igyekszik az eredetiben sejtetett előtörténetet, az a megelevenedő történet csapásirányát tekintve, elég egyértelmű.

Az Éjszakai jövevények ugyanis belesétál abba a csapdába, hogy leépíti a többértelműséget, ami pedig A csavar fordul egyet és a The Innocents számára döntő fontosságú volt. Sztorija ugyanis nem elég hogy morbid (ez még nem is lenne igazi probléma), de megfosztja a gyerekeket a titokzatosságuktól, és felelőtlen felnőttek megtévesztettjeiként mutatja be őket, akik jót akarnak nevelőiknek, de ostobaságokkal telebeszélt szegény fejük ezeket a jótetteket csak úgy tudja elképzelni, hogy a másvilágra juttatja az „elszakított szerelmeseket”. A pszichoszexuális dimenzió bevezetése a filmbe olyan gyerekeknél, akik - legalábbis a szövegben - még bőven a latencia-periódusban leledznek, továbbá szadomazochisztikus szexuális devianciák kukkollójává avatni őket - nemcsak ízlésesnek kevéssé nevezhető írói-rendezői fogás, de az alapművek tendenciáival erősen szembenálló jelenség is. A szexualitás A csavar fordul egyetben kérdéses módon van jelen, ha jelen van egyáltalán - a nevelőnőnek a délceg nagybácsi iránti reménytelen vonzalma lehet is meg nem is motivációja vagy formálója a kastélyban átélt lidérces élményeinek.

Clayton adaptációjában már nagyobb szerep jut a nemiségnek, de még  itt sem jut explicit szerephez, még ha itt már nyilvánvalóbbnak tűnik is a nevelőnő frusztrációja - ez nem utolsó sorban Deborah Kerr érzékeny alakításának is köszönhető -, és a gyerekek közül legalábbis Miles-nak is jut valamilyen nyugtalanító szexuális „mini-potenciál” (gondoljunk csak arra, amikor szájon csókolja nevelőnőjét - később, tükörszerűen, a film záróképén tér vissza ez a gesztus, a nevelőnő részéről, de tragikus módon már csak egy élettelen gyerektestet csókolhat). Ehhez képest Winner filmje az elődökhöz viszonyítva (is) túlzás: nincs motivációja a korábbi művekből; konklúziójában pedig - a gyerekek mint gyilkosok - hasonlóképpen már-már elfogadhatatlan (mármint nem elsősorban, nemcsak morális-világnézeti szempontból - ezt mindenki maga döntse el -, hanem a művek kontinuitását illetően).

Az Éjszakai jövevények azonban nemcsak a merész változtatásokra példa, hanem olyan elemek megőrzésére is, amelyek nem az irodalmi műből, hanem a filmadaptációból származtathatók. Ezek a motívumkicset érintik: Miles madarat etet, galambok közt van, lovagol a Clayton-filmben - Quint fölsorolja az Éjszakai jövevényekben, hogy a fiú mindezt tőle tanulta. A béka-motívum is a két film „között” öröklődött: Flora teknősbékája az Innocents-bőlMilesé az Éjszakai jövevényekben, ahol egyébiránt még a „cigarettázó béka” szomorú sorsát is láthatjuk egy jelenetben.

Összefoglalásképpen: míg A csavar fordul egyet átörökítette történetét és cselekményét a The Innocents-nek, motívumszinten viszont retenció és variáció pedig inkább kiegyenlítődtek - addig az Éjszakai jövevények sem történetet, sem cselekményt nem vesz át egyiktől sem, hanem megőrzi mindkettő figuráit és helyszíneit, a konfliktusokat részben a korábbi művek alapján építi fel, részben pedig látványosan önállóan kreálja őket; továbbá apróbb motívumok szintjén a The Innocents motívumkincsét is megtartja. Az Éjszakai jövevények tehát - a Clayton-filmmel szemben - egyértelműen a variáció számára bizonyult termékenynek. Az már más kérdés, hogy miért pont ilyen irányba tolódott el a variáció. Lehetséges indokként jelölhetjük meg - a remake befogadói kontextushoz való adaptálódásának jegyében - a filmkultúra teljes spektrumának, művészfilmnek és tömegfilmnek egyaránt a nyílt szexualitásábrázolás felé való eltolódását a korszakban. (8) Brando ráadásul direkt módon kapcsolódik ehhez a trendhez: ha elvesszük az Éjszakai jövevényekből a gyerekeket, a közeget stb., hogy csak a Brando-figurának a nevelőnővel való viszonyára fókuszáljunk: akkor megkapjuk a filmmel azonos évből származó Az utolsó tangó Párizsban-t (The Last Tango in Paris).  

Rémségek holdudvara

A lista, a Henry James-kisregény továbbélésének lajstroma nem lehet teljes azoknak az adaptációknak a feltüntetése nélkül, amelyekhez hozzáférése e sorok írójának nem adatott, mindazonáltal a filmográfiai adatok egyértelműen igazolják A csavar fordul egyet örökségét. Televíziós adaptációja készült 1957-ben, 1959-ben (ekkor Ingrid Bergman játszotta a nevelőnőt), forrása a Die Sündigen Engel című 62-es német tévéprodukciónak, francia televízióverziója 74-es, spanyol újrázása 85-ös, francia-angol feldolgozása 1994-es, további tévéreferenciái 1990-ből, 1995-ből és 1999-ből valók, legutóbbi moziadaptációja pedig 2003-as.

Zárókörként azokról a filmekről szólnék, amelyek semmiképpen sem tekinthetők adaptációnak, mindazonáltal többé-kevésbé magukon viselik a regény, illetve legfőbb filmadaptációja nyomait - pontosabban, mémjeit. Ezt két pontban konkretizálnám: az egyik az a modell (elsősorban tematikai), amely a két „ártatlan” gyermeket és a nevelőnőt (vagy megözvegyült anyjukat) egy kastélyban a (feltételezhető) szellemjárás kellős közepébe helyezi. Ennek a modellnek az újrajátszása, pontosabban a variáció felé elbillentett „továbbgondolásos retenciója” egyértelműen Alejandro Amenábar Más világ című 2001-es remeklése. [amenabar]

A másik pont egy szűkített spektrum lenne: az eredetei genotípusból néhány elem összekapcsolódása, azaz mémplexe, amit e helyütt ezzel a képlettel lehetne leírni: kora tizenéves testvérpár (fiú és lány) + kastély, tóval-tóparttal + borzalmas események. Ez tér vissza ugyanis - nagyon is elképzelhető, hogy a The Innocents közvetítésével - Francis Coppola Dementia 13 című, a Clayton-film után két évvel készült rémmeséjében: a kastélyhoz tartozó tó mellett kergetőző testvérpár lánytagja belefullad a vízbe, majd évekkel később a megtébolyodott fivért leplezik le, mint a birtokot rettegésben tartó baltás gyilkost. Ilyen a kiindulópontja a Megkísértve című filmnek is (1995, R.: Lewis Gilbert; főszereplője Aidan Quinn), ahol ugyanígy veszíti el báty a húgát, hogy később a kislány szellemével kommunikáljon.

***

Láthattuk hát, hogy A csavar fordul egyet 1898-as keltezése után az ötvenes évek vége óta folyamatosan fel-felüti fejét az audiovizuális kultúrában, akár folyamatának lemásolásaként (cselekményként), akár elemeinek öröklődéseiben (Éjszakai jövevények, Más világ). A jelen dolgozatban bemutatott példákban egyaránt láthattunk példát a retenció és a variáció közötti többféle viszonyra, a markáns retenciótól a variáció fölényéig. Visszatérve a kulturális evolúció hermeneutikai alkalmazhatóságára, ez a műelemzést és kvázi statisztikát vegyítő dolgozat arra tett kísérletet, hogy levezessen egy olyan öröklődési sort a műalkotások között, amely a maga módján egy példája lehet a hermeneutika által alapvetőként kezelt dialógus-modellnek. Ha az eredeti James-szövegnek mint reprodukcióit fogjuk föl az elemzett (és az említett) filmeket, akkor a jelen és a múlt, a film és az irodalom dialógusaként: értelmezéseként, értelemadásaként, olvasataként is fölfoghatjuk az egyes alkotásokat. Gadamer írja: „…a művet akkor tapasztaljuk igazán, ha a közvetítést nem különböztetjük meg magától a műtől. (...) …a reprodukció (...) mint reprodukció nem válik tematikussá, hanem rajta keresztül és benne a mű mutatkozik meg.” (9)

A The Inncocents után már nem lehet e film ismerete nélkül, kihagyásával, mellőzésével A csavar fordul egyet adaptációját elkészíteni, ahogyan ezeknek a filmeknek - különösen a Winner-féle Éjszakai jövevények - az ismerete módosíthatja, befolyásolhatja a James-szöveg olvasását és főleg az újraolvasását. Ezek a filmek értelmezik, jelentéssel, „szemantikai kiterjedéssel” ruházzák föl a kisregényt, (10) filmre fogalmazzák a maguk olvasatát, ami aztán a filmek befogadóinak is olvasatává válik, vagy válhat. Gadamer szerint: „Tekintettel történeti létünk végességére, úgy látszik, az egyedül helyes bemutatás eszméjében egyáltalán van valami képtelenség”. (11) Ekként - s a hermeneutika tanítása szerint - végső soron az önértelmezésünkben, az önmegértésünkben játszanak szerepet a műalkotások.

Így jutunk el a konkrétumtól az absztrakcióig - egy regény és két film-örököse bemutatása során a kulturális evolúció konkrétumaitól (pl. mémek, öröklődés) a hermeneutika filozófiai absztrakciójáig, középpontban az igazságtapasztalattal és az önmegértéssel.

Varga Zoltán: A hívatlanok útja. Henry James: A csavar fordul egyet című kisregényének filmes örökségéről.
Apertúra. Filmelméleti és filmtörténeti szakfolyóirat, 2006. nyár
http://www.apertura.hu/2006/nyar/varga/